Gulyás-Kampis-Kutrovátz-Ropolyi-Soós-Szegedi: Bevezetés a tudományfilozófiába 2013 - 198 o.

 

Tartalom: 1. Bevezetés: Mi a tudományfilozófia?       1.1 A filozófiai szemléletmód kibontakozása       1.2 A tudományok kialakulása       1.3 A filozófia a tudományról a tudományfilozófia előtt       1.4 A tudományfilozófia kialakulása       1.5 A tudományfilozófia 3 alapvető kérdésköre       1.6 A tudományfilozófia tipikus változatai 2. A pozitivista tudományfilozófia fontosabb eredményei       2.1 Pozitivista filozófiai előfeltevések a tudományfilozófiában       2.2 A Bécsi Kör tudományfilozófiája       2.3 Karl R. Popper       2.4 Az analitikus tradíció további változatai és árnyoldalai 3. A posztpozitivista tudományfilozófiák változatai       3.1 Áttekintés       3.2 Thomas Kuhn és A tudományos forradalmak szerkezete       3.3 Paul Feyerabend ismeretelméleti anarchizmusa       3.4 Lakatos Imre       3.5 A tudomány evolúciós modelljei 4. A tudományfilozófia szociológiai fordulata       4.1 Áttekintés       4.2 A tudományfilozófia kvantitatív szociológiai módszerei       4.3 David Bloor és a tudásszociológia Erős Programja       4.4 Harry Collins       4.5 Karin Knorr-Cetina és a konstruktivizmus       4.6 Bruno Latour       4.7 Egy konstruktivista téma: a tudomány heterogenitása       4.8 Összegzés: A szociálkonstruktivizmus szemlélete 5. A hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogás       5.1 Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: társadalmi rendszer és életvilág       5.2 Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: a valóság konstrukciói       5.3 Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: tudás és hatalom 6. A tudomány posztmodern kritikái       6.1 Áttekintés       6.2 A tudományháború       6.3 A technotudomány problémája     1. Bevezetés: Mi a tudományfilozófia?   (Ropolyi László) "(1. o.) A tudományfilozófia a tudományok filozófiai elemzésével és leírásával foglalkozik. A filozófia művelésének az a módja, amelynek elsődleges célja a tudomány természetének és működésmódjának lehető legteljesebb megismerése és leírása." (Ez nem a tudományszociológia? Létezik még tudományfilozófia a tudományszociológia mellett? Mi a különbség köztük?) "(1. o.) Filozófusok és tudósok... választ kerestek a kérdésekre: mi a tudomány, miben különbözik, ha különbözik egyáltalán a mesterségektől, más-e a mesterember és a tudós szemléletmódja? Mi a hasonlóság és a különbség a mesteremberek és a tudósok tudása között? Vajon hogyan viszonyul mindkettejük tudása ahhoz a tudáshoz, amit minden ember tud, vagy legalábbis tudhat? A tudománnyal foglalkozók többet, kevesebbet, de jobban, vagy mást akarnak tudni, mint a hétköznapi életben jól elboldoguló szabad polgárok? Kérdés továbbá, hogy mi a helyzet a filozófiával és a filozófusokkal?" "(2. o.) ...az i. e. IV. századtól kezdve egyre inkább úgy tűnik, hogy a mindennapi élet, vagy a mesterségek gyakorlatában beigazolódó stabil és konkrét ismeretek, valamint a filozófia változékony, de elvont általánosságú igazságai mellett van a tudáshoz vezető valamiféle "harmadik út" is, az alakulóban lévő tudományé. Aki ilyen úton akar járni, az egyaránt elkötelezett mindkét említett irányban: figyelembe veszi és elfogadja a konkrét egyes (mindennapi, vagy technikai) szituációkban érvényes ismereteket, de nem elégszik meg ennyivel, hanem más ismeretekkel, más szituációkkal, más körülményekkel összevetve, a filozófusok általánosító gyakorlatát követve megállapításaiból újabb és újabb univerzálisan érvényes fogalmi rendszereket épít fel. Tudni akarja, hogy egy összefüggés csak véletlenül áll-e fenn és lehetne-e másként is, vagy szükségszerűn áll fenn, és nem is lehet másként?... A tudós az, aki technikai és filozófiai problémákra való érzékenységgel építi fel tudását." "(2. o.) ...deklaráljuk a "technika elsődlegességének elvét", vagyis azt a megállapítást, hogy az emberi közösségek gyakorlati/technikai sikeressége előfeltétele minden további fejleménynek, így előbb a filozófia, majd évszázadokkal később a tudományok kifejlődésének is. Egyszerűen és az alkalomhoz illően szólva: sikeres emberi gyakorlat, vagyis sikeres technikák nélkül nincs túlélő emberi közösség, az ember gyakorlati/technikai sikeressége egyidős az emberrel."   1.1. A filozófiai szemléletmód kibontakozása "(2. o.) ...míg a korábbi kultúrák képviselői ismereteiket leginkább konkrét problémák, ill. szituációk megértésére és kezelésére használható empirikus szabályokba foglalták, addig a görögök túlléptek ezen, s a konkrét ismeretekből valamiféle általánosított tudás létrehozására törekedtek." "(3. o.) ...ismereteket nem pusztán egyes konkrét feladatok megoldásában alkalmazták, hanem... valamilyen összefüggő nézetrendszer, más szóval világnézet kiépítésében is. A szóban forgó ismeretekre épülő új típusú világnézet - a filozófia. (Nem éppen a filozófiai tevékenység hozta létre a különböző világnézeteket, világképeket? Nem úgy történt, hogy a technika fejlődésével fokozatosan egyre több lett a "szabad idő", egyre több lett a filozófiai gondolkodás, aminek egy része már kimondatlanul is tudományos gondolkodás volt?)" "(3. o.) A "kritika" elsősorban valamilyen állapotnak, helyzetnek, viszonynak, elfogadott véleménynek - gyakorlati vagy elméleti jellegű - kétségbevonását jelenti. A kritika a bizonyosság hiányának kinyilvánított formája." "(3. o.) ...érzéki tapasztalatok összevetése során megfigyelhetünk alapvetően különböző, sőt gyakran egymásnak ellentmondó adatokat is. ...az elvont gondolkodás és fogalomhasználat szemléletmódja eleve kritikai jellegű, hiszen az elvonatkoztatás folyamatában az érzéki valóság legtöbb elemét figyelmen kívül hagyjuk, csak néhány valóságelemet emelünk ki és veszünk figyelembe tapasztalataink fogalmi megjelenítése során. ...csakis a valóság valamiféle kritikus szemlélete teszi lehetővé a fogalmi gondolkodást." "(3. o.) ...a gondolkodás előfeltétele az ember világhoz való viszonyának olyan megváltozása, amelynek során képessé válik az összehasonlításon alapuló szelekcióra, a valóságélmény jelentős részének, vagy akár az egész valóságnak a semmibevételére, elhanyagolására, vagyis egyfajta kritikai szemléletmód alkalmazására. (Mindez persze még egyáltalán nem biztosítja a gondolkodás helyességét.)" (Az érzékelt "egész valóság semmibevétele" valószínűleg már inkább csak túlzó és hibás gondolkodási lehetőség, ami tévhitekhez és téveszmékhez vezet. Az érzékelt valóság kritikai szemlélete és több oldalú ellenőrzése során magyarázatra találnak vagy pontosodnak a "hibás" valóságélmények; de még sohasem volt olyan általános valóságélmény (tömeges érzékeléshalmaz), ami teljesen hibásnak bizonyult volna.) "(3. o.) A materiális eszközhasználat során valamiféle "gyakorlati kritikai" eljárás folyhat, a nyelvi, fogalmi "eszközök" használata pedig inkább "elméleti kritikai" eljárás esetében használható. A "gyakorlati kritika" eljárásait később a gyakorlatiasabb, elsősorban a megfigyelésekre és kísérletekre koncentráló empirista orientációjú tudományok fejlesztik majd tovább, a görög világban azonban inkább az "elméleti kritika" módszereinek kidolgozása zajlott, ami egy elméleti orientációjú tudomány kidolgozásához vezetett." "(4. o.) ...az antik görög társadalmakban a tudás nyilvános, "világi" jelleget öltött. Korábban a folyam menti kultúrák társadalmaiban a tudás előállítása, megőrzése és fejlesztése egy meglehetősen szűk, a társadalom többi részétől elszigetelt kiváltságos réteg (papság, írástudók) feladata volt." "(4. o.) A filozófia kialakulása előtt uralkodó mitologikus világfelfogást ugyanis éppen az jellemzi, hogy a közösség tagjai kritikátlanul és a lehető legnagyobb mértékben azonosulni szeretnének a közösségre jellemző tradíciókkal, hiszen éppen az azonosulás, az adott hagyomány vállalása és követése avatja az egyedeket a közösség tagjaivá. A görög társadalmi fejlődés következtében azonban kialakulnak a közösségtől független életre is képes egyén létrejöttének feltételei. Egyénekké azok válnak, akik valamilyen okok miatt... kikerülnek a közösségi tradícióknak az életet minden részletében meghatározó hatásai alól, és részben, ill. valamilyen mértékben független életet élnek. Így kiszabadulva a szemléletüket korlátozó tradicionális értékrendek keretei közül, az egyéniség kifejlődésének folyamatával párhuzamosan az adott tradíciókat kritikusan szemlélő világfelfogások tartós képviselete is lehetővé válik... Szókratész kétségtelenül kritikusan viszonyultszámos athéni tradícióhoz... Az életvitelében és kifinomult ironikus gondolkodásmódjában egyaránt megnyilvánuló kritikai attitűdöt a jó athéniak jó okkal tartották tradicionális értékeikre nézve veszélyesnek." "(5. o.) A bizonytalanságtól való félelem sokakat visszatart a következetesen alkalmazott kritikai szemléletmód követésétől... szívesebben választják a bizonyossághoz vezető közvetlen utakat, a különféle vallások tradicionális világfelfogását, ill. misztikus ideológiák tanításait. Ámde a gondolkodás története arról tanúskodik, hogy a kritikai szemléletmód módszeres alkalmazásától is remélhetünk egyfajta bizonyosságot. A kritikai szemléletmód alkalmazása révén a bizonyosság különféle változatait és mértékeit rendelhetjük hozzá egyes ismereteinkhez, s ilyenformán egy... összetett, de érthető világ képét állíthatjuk magunk elé." "(5. o.) ...már a kezdeteknél felmerül az ismeretek bizonyításának igénye. Bizonyítások segítségével, pusztán gondolati úton szükségszerűen érvényes ismeretekhez juthatunk." "(5. o.) A görög filozófiában létrejött világszemlélet módszertani jellegzetességei tehát: az elvonatkoztatás fontosságának felismerése, az észhasználaton alapuló fogalmi gondolkodás előtérbe kerülése, a kritikai szemléletmód mindenre kiterjedő alkalmazása, és a megszerezhető tudás helyességének bizonyítása. Bízvást állíthatjuk, hogy ezek a filozófiai módszerek játszanak meghatározó szerepet... az i.e. IV. századtól kifejlődő és önállósodó tudományokban is."   Vissza az oldal elejére   1.2. A tudományok kialakulása "(7. o.) Arisztotelész tevékenységével egy időben... a korábban a filozófiában koncentrálódó tudás egésze fokozatosan szétosztódik, s kialakulnak a tudás elkülönült szakterületei, részterületei, diszciplínái. Arisztotelész korában, az i. e. IV. században ilyen tendenciákat figyelhetünk meg a matematika (a geometria és aritmetika), a csillagászat, a fizika (a mechanika és statika), az orvoslás (valamint az állattan) kibontakozása esetében is." "(7. o.) A kialakuló résztudományok átvették ugyan a filozófiában kidolgozott tudományos eljárásokat és módszereket, de tanulmányozott tárgyuk immár nem a világ egésze, a figyelembe vett tapasztalatok köre nem az összes emberi tapasztalat lett, hanem saját, jól kiválasztott, a többi tárgytól jól elkülönülő tárgy és tapasztalati kör... a filozófia az összes tudás letéteményese helyett a tudás egyik változatává transzformálódott, azzá a változattá, amelyik a részismeretek helyett az összes ismeretre koncentrál, és a tudásterületek közötti összefüggéseket, kapcsolatokat is elemzi." "(7. o.) ...ebben az időszakban jöttek létre a filozófia és a kialakuló szaktudományok tanulmányozását és művelését szolgáló első intézmények is... az i. e. IV. századi Athénben... Iszokratész retorikai orientációjú iskolája... Platón Akadémiája... Arisztotelész Lükeionja... Az ókor legnagyobb tudományos intézménye az i. e. III.században, Alexandriában létesített Múzeum és könyvtár Arisztotelész iskolájának mintájára szerveződött s vált az európai tudományos fejlődést évszázadokra meghatározó szellemi központtá... ugyancsak az i. e. IV. századtól... eltávolodás a szóbeliség kultúrájától, s előtérbe kerül az írott, rögzített tudás... A tudományos tevékenység gyakorlatában ettől kezdődően jelentős részben különféle írott szövegek előállítását és tanulmányozását követelik meg... a szóbeliség kultúrájában nincsen tudomány, a tudomány létezésének feltétele az írásbeliség."   Vissza az oldal elejére   1.3. A filozófia a tudományról a tudományfilozófia előtt "(8. o.) Tudományok és filozófia viszonyában... mindig fontos marad a két tudásterület eltérő szemléletmódjából származó aszimmetria: minden valamirevaló filozófia szükségképpen tartalmaz a tudományokra vonatkozó gondolatokat, hiszen a tudományok hozzátartoznak a világ "egészéhez", de a tudományok explicit módon nem tartalmaznak a filozófiára vonatkozó nézeteket, mivel választott tárgyuk alapvetően más... a tudományokban lévő filozófiai komponenseket a filozófia észleli, a tudományok azonban nem, illetve általában nem filozófiai, hanem például az adott tudományhoz tartozó saját "elméleti" komponensként tekintenek rájuk. A tudományfilozófia egyik célja éppen ennek a helyzetnek a tudatosítása lehet: a tudományos munkát végzők öntudatának, saját tevékenységükre vonatkozó önreflexiójuknak az elősegítése." "(9. o.) ...sok filozófus a tudományos tudás megszerzésében is alapvető szerepet tulajdonít a bizonyítás, az igazolás folyamatának, vagy kicsit tágasabban értelmezve az összefüggést, a tudományos módszerek azonosításának. Egyszerűen szólva: a tudományt a megfelelő módszerek teszik tudománnyá..." "(12. o.) A modern ember felismeri, hogy vagy a maga ura, vagy szolga lesz, s eldönti, hogy inkább uralni akarja a saját létét meghatározó viszonyokat. ...Francis Bacon a XVII. században nagyon világosan megfogalmazza a kívánatos célt: az ember világának ura lehet, ha kellő tudással rendelkezik. A tudás jelentősége nagyon nagy, mert a tudás hatalom." "(13. o.) ...a XVII. századi filozófusok...: a bizonyosság forrása, s ilyenformán tudásunk alapjai lehetnek egyrészt a figyelmesen gyűjtött és gondosan elemzett személyes tapasztalatok, másrészt a figyelmesen kialakított, minden vonatkozásban módszeres kételkedést érvényesítő észhasználat, s az ennek nyomán megszülető személyes belátás vezethet eredményre. Ezek a módszertani elképzelések napjainkig élnek s az empirizmus, illetve a racionalizmus programjaiként ma is használatban vannak." "(13. o.) Az empirizmus szemléletmódjában a tudás a közvetlen érzéki tapasztalatból ered. Nem az elvont általános elvek számítanak elsősorban, hanem a konkrét, személyes, érzéki formában megmutatkozó tapasztalatok. Az ezek révén megszerzett biztos ismeret minden tudás alapja és az érvényes megismerés kiindulópontja. Nem kell azonban a kiindulóponton megállni, a tapasztaltakat természetesen általánosítják, hiszen a fogalmi formában felfogható és nyelvi formában kifejezhető általános igazságokat keresi az empirista is. Az általánosítás módszere az indukció: ennek során a konkrét egyes tapasztalatok sokaságának közös vonásait keressük, s ami minden tapasztalatunkban közös, azt fogadjuk el általános érvényű igazságként." "(13. o.) A racionalizmus képviselői a lehető legtovább vitt kritikai gondolkodásban bíznak. Tipikus kiindulópontjuk valamilyen kétségbevonhatatlan általános igazság... s minden további megállapítást ehhez viszonyítanak: ha egy tézis az érvényes logikai eljárások révén levezethető az alapigazság(ok)ból, akkor kétségtelenül igaz. Ez a deduktív módszer: az általánosan érvényes igazságokból következtetünk az egyes esetek igazságára." "(14. o.) David Hume XVIII. századi skót filozófus felfigyelt azonban egy alapvető ismeretelméleti problémára... az induktív általánosítások valójában nem vezetnek szükségszerűen igaz, feltétlenül érvényes általános megállapításokhoz - hiszen sohasem az összes lehetséges tapasztalatból általánosítunk, hanem mindig csak a tapasztalatok valamilyen, az összeshez mérten akár elhanyagolható mértékű részét vesszük (és vehetjük) figyelembe. ... ugyanakkor joggal cáfolta a deduktív gondolatmenetekhez szükséges univerzális igazságok lehetőségét is."   Vissza az oldal elejére   1.4. A tudományfilozófia kialakulása "(15. o.) A XIX.század végén illetve a XX.század elején... a klasszikus tudományok is válságba kerültek. A néhány évtizeddel korábban még lényegében befejezettnek és csak részleteiben továbbfejlesztésre szorulónak gondolt klasszikus tudományosság hirtelenjében megoldhatatlannak tűnő nehézségekbe ütközött." "(16. o.) ...Ernst Mach (1838–1916)... 1895-ben létrehozott a Bécsi Egyetemen... egy tudományfilozófiai témákra specializálódott tanszéket, "Induktív Tudományok Elmélete és Története" néven..." "(16. o.) ...Ludwig Boltzmann (1844–1906)... sokat foglalkozott filozófia kérdésekkel is, a korabeli filozófiai áramlatok közül az empíriokriticizmussal élesen szemben állt, az idealizmus különféle változatait tanulmányozva sorra elutasította Kant, Hegel felfogását, külön tanulmányban bírálta Schopenhauert, és az energetizmust. Boltzmann realistának, ill. materialistának tartotta magát, elragadtatással fogadta Darwin tanait, sőt rögtön metafizikai alapelvekké transzformálta azokat... A tanszék nevét "Természettudományok Általános Elmélete és Metodológiája" névre változtatta..." "(17. o.) ...sok hasonló orientációjú kezdeményezést indítottak el, amelyek közül hamarosan kitűnt a Moritz Schlick (1882–1936) által kezdeményezett, tudósok és filozófusok részvételével tartott összejövetelsorozat. Schlick fizikusként, majd a fentebb említett "tudományfilozófiai" tanszék professzoraként tevékenykedett s a filozófia és a tudományok alakulásának és összefüggéseiknek a tanulmányozására szervezett összejöveteleket. Az éveken keresztül zajló rendszeres találkozók munkájába sok hasonló érdeklődésű (főként osztrák és német) kutató kapcsolódott be. A húszas évek végétől Bécsi Körnek nevezett társaságnak Schlick mellett meghatározó jelentőségű tagja volt többek között Rudolf Carnap fizikus-filozófus (1891–1970), Otto Neurath közgazdász, matematikus (1882–1945), Kurt Gödel matematikus (1906–1978), Herbert Feigl fizikus-filozófus (1902–1988), Hans Hahn matematikus (1879–1934)..." "(19. o.) A Bécsi Kör egyszerre törekedett a filozófia megújítására és a tudomány hagyományosan erős modernista kulturális pozícióinak megerősítésére. E két összekapcsolódó tevékenység együttes folytatása eredményezte a tudományok rendszeres és rendszerezett filozófiai elemzéseiből kibontakozó tudományfilozófia intellektuális és intézményes megszületését. A filozófia megújítása a Comte, Mach és mások által létrehozott és fenntartott pozitivizmus talaján zajlott és a Körre általában jellemzőnek tartott neopozitivista világnézeti rendszerre vezetett. Ilyenformán, megszületésének körülményei miatt a tudományfilozófia első változatának filozófiai közege a neopozitivizmus lett. A tudományfilozófia eme, akár klasszikusnak is nevezhető verziója azóta is él és virágzik, gyakran forgatják ma is a Kör szellemében fogant írásokat, a Kör által 1930-ban alapított "Erkenntnis" című folyóirat azóta is megjelenik és hat."   Vissza az oldal elejére   1.5. A tudományfilozófia 3 alapvető kérdésköre "(19. o.) ...a tudományfilozófia is dinamikusan változik, s a tudományfilozófia új változatainak keletkezését diagnosztizálhatjuk. Ezzel együtt... az összes tudományfilozófiában megtalálhatjuk 3 fontos kérdéskör tárgyalását. Ezek a következők:       • Mi a tudomány?       • Hogyan működik?       • Hogyan változik?"   Vissza az oldal elejére   1.6. A tudományfilozófia tipikus változatai "(20. o.) ...annyiféle tudományfilozófiát hozhatunk létre, ahány filozófiai rendszert. ...egyes filozófiai rendszerek képviselői inkább, mások pedig kevésbé érdekeltek - világnézeti rendszerükön belül - önálló tudományfilozófia kidolgozásában... Időnként szokás beszélni a tudományfilozófiától különálló technikafilozófiáról is, más esetekben a technikafilozófiát is a tudományfilozófia részének tekintik... Az egyik filozófia szerint tudomány és technika nagyon különbözőnek, egy másik szerint pedig nagyon hasonlónak mutatkozhat." "(20. o.) A "mi a tudomány?" kérdés vonatkozásában jelenleg három kontextus játszik kitüntetett szerepet. Vagyis azt láthatjuk, hogy a tudományt értelmezhetjük egy nyelvi, logikai összefüggésrendszer, valamint egy társadalmi rendszer, és végül az életvilág kontextusába illesztetten is. Egyszerűség kedvéért - ámbár nem teljesen megalapozatlanul - a fenti kontextusokat előnyben részesítő tudományfilozófiákat nevezzük rendre analitikusnak, konstruktivistának és hermeneutikainak." "(20. o.) A tudományfilozófia analitikus irányzata a tudományt elsősorban sajátos nyelvi éslogikai formában megfogalmazott, s az ebben az összefüggésrendszerben tanulmányozható szabályoknak alávetett kijelentésrendszernek tekinti... Az irányzat filozófiai alapja a logikai pozitivizmus, jellegzetes képviselői voltak az 1930-as években a Bécsi Kör filozófusai..." "(20. o.) A konstruktivista, vagy szociálkonstruktivista irányzat a tudományt specifikus társadalmi jelenségként vagy intézményként fogja fel és próbálja leírni. A tudományos és technikai tudást, a tudományos tevékenységet, a tudomány és technika intézményrendszerét a társadalmi rendszer egyéb elemeivel kölcsönhatásban lévőnek képzeli el. A társadalmi rendszer elemeit, struktúráját és működésmódját meghatározó gazdasági, politikai és kulturális érdekek, értékek és törvényszerűségek a tudomány és technika jellegét, állapotát és működését is alapvetően befolyásolják. A tudomány és technika ugyanúgy konkrét társadalmi termékek, mint az adott társadalom gazdasági, vagy politikai szféráinak létezői. A konstruktivizmus gyakran szemléletes és plauzibilis magyarázatokkal szolgál a tudomány és technika konkrét változatainak kifejlődéséről, ám ugyanakkor gyakran vádolják relativizmussal, mondván, hogy elhanyagolja vagy elveszíti az emberi és társadalmi érdekektől független objektív valóság felismerésének és azonosításának lehetőségét..." "(21. o.) A tudományfilozófia hermeneutikai irányzata a tudománytspecifikus emberi tevékenységként fogja fel, s megértésére törekedve az életvilág kontextusába helyezi. A fenomenológiai és hermeneutikai gondolkodásmódok, s különféle kombinációik az ember és az emberi létmód értelmezésének sokféle változatával próbálkoztak... Filozófiai mondanivalóját általában Wilhelm Dilthey, Edmund Husserl, Martin Heidegger, Hans-Georg Gadamer, Maurice Merleau-Ponty és Paul Ricoeur gondolatvilágából eredezteti." "(21. o.) A hermeneutikai irányzaton belül megkülönböztethetünk ún. "gyenge" (textuális, vagy metodológiai) és "erős" (dologi, egzisztenciális, vagy ontológiai) változatokat... Az első csoport képviselői - pl. Karl-Otto Apel, Dagfinn Follesdal, Márkus György - a hermeneutika módszereit kizárólag tudományos szövegek, valamint a tudósok és a tudományos közösségek közötti kommunikáció értelmezésére veszik igénybe. Ezzel szemben az "erős" hermeneutika hívei a természettudományok hermeneutikájáról beszélnek, amelyben az életvilágot nem pusztán értelem-összefüggésként, hanem "hús-vér" valóságként értelmezik. Ennek az áramlatnak jelentősebb képviselői: Patrick A. Heelan, Joseph J. Kockelmans, Don Ihde, Theodore Kisiel, Robert P. Crease és Martin Eger."   Vissza az oldal elejére     2. A pozitivista tudományfilozófia fontosabb eredményei   (Ropolyi László) "(27. o.) Bertrand Russell (1872–1970) gyakran logikai pozitivizmusnak nevezett korabeli meggondolásai fontos alapot szolgáltattak mind a Bécsi Kör gondolkodói, mind az ugyancsak Bécsben tevékenykedő Ludwig Wittgenstein (1889-1951) tudományfilozófiai elgondolásai számára is."   2.1. Pozitivista filozófiai előfeltevések a tudományfilozófiában "(27. o.) A logikai pozitivizmus (vagy neopozitivizmus) lényegében két alapelvre épül: 1) ismereteink alapja csakis a (tudományos kísérleti szituációkban feltáruló) empíria lehet, 2) valamint az empíria elemzésében használt logikai eljárások, illetve az ezek nyomán létrehozott logikai felépítmény hibátlanságának belátása is nélkülözhetetlen." "(27. o.) A hatékonyság kiépítésében meghatározó szerepet játszik a korabeli filozófiában kibontakozó un. nyelvi fordulat... a filozófiai és a tudományos gondolkodásnak nem az egzakt módszerekkel reménytelenül hozzáférhetetlen "lelki", "pszichikai", vagy "mentális" folyamatokkal van dolga, hanem ezen folyamatok eredményével: a nyelvi formában kifejeződő, jól azonosítható és jól elemezhető kijelentésekkel. Nem tudhatjuk, hogy ki, mit és miért gondol, de tudhatjuk és elemezhetjük azt, amit mond." "(27. o.) ...a tudományos felfedezés és a tudományos igazolás kontextusainak radikális szétválasztása. A felfedezés körülményeinek átláthatatlansága, személyessége, és összetettsége eleve lehetetlenné teszi az egzakt megértést, így a tudományfilozófiának kizárólag a tudományos igazolások elemzése lehet a feladata... a tudományok története irreleváns a tudományfilozófia számára... az igazolás kontextusának előnyben részesítésével egyúttal közelebb kerültünk a tudomány természetének megértéséhez is: ...a tudomány alaposan igazolt kijelentések rendszerének fog mutatkozni... Ilyenformán a "mi a tudomány?" kérdésre adott nyelvi-logikai kontextusban megszülető válasz az lesz, hogy a tudomány igazolt kijelentések ellentmondásmentes rendszere. A tudomány efféle felfogását osztják a Bécsi Kör filozófusai és számos követőjük is."   Vissza az oldal elejére   2.2. A Bécsi Kör tudományfilozófiája "(28. o.) A Kör létrejöttében és fennmaradásában meghatározó szerepet játszott a tudománynak és a nem-tudománynak, pontosabban a tudományos és nem-tudományos állításoknak a világos szétválasztása, az ún. demarkációs probléma felvetése és megoldása. A tudományok és más nézetrendszerek határozott és egyértelmű elhatárolását a korszak ideológiai szükségletei tették fontos feladattá." "(28. o.) A demarkáció problémájának - pozitivista szellemű - megoldására deklarálták az ún. verifikációs elvet. (A verifikáció kifejezés igazolást jelent.) Arról van szó, hogy vajon vannak-e, s ha igen milyen kizárólagos sajátosságai vannak a tudományos állításoknak? A kérdés megválaszolását a kijelentések/állítások osztályozásával lehet kezdeni, s valamilyen alkalmas kritérium segítségével kiválaszthatjuk tudományosként szóba jöhető csoportjukat. A verifikációs elv alkalmazása révén kiválaszthatjuk azokat az állításokat, amelyeknek van empirikus tartalmuk. Az ilyen állításokat értelmesnek tekintjük, s határozottan megkülönböztetjük őket az empirikus tartalmakkal nem rendelkező értelem nélküli, továbbá az értelmetlen állításoktól. Tudományos állítások csak értelmes állítások lehetnek, vagyis szükségképpen rendelkeznek empirikus tartalommal." "(28. o.) A verifikációs eljárás (az igazolás) során feltárul az adott kijelentés értelme. A verifikációs eljárások kétféle értelmesnek tekintett állítást engednek meg: 1) elemi állításokat..., amelyekre jó példáknak tekinthetjük a tudományos laboratóriumi jegyzőkönyvek bejegyzéseit, valamint 2) az efféle állítások hibátlan, komplex logikai konstrukcióit." "(29. o.) ...a hamar felismert hibáját, hogy egy univerzális igazságot megfogalmazó összetett állítás (például egy tudományos törvény) igazolásához... elvben végtelen számú elemi állítás tapasztalati ellenőrzésére volna szükség, maga Carnap próbálta orvosolni a verifikációs helyett alkalmazandó ún. konfirmációs elv bevezetésével. E szerint az elv szerint az igazolni kívánt univerzális igazságot megfogalmazó állítás empirikus következményeit kell vizsgálni. Ilyen módon se érhető el persze a bizonyosság..., a levezetett elemi állítások tapasztalati ellenőrzései legfeljebb az univerzális igazság-állítás megerősítését szolgálhatják." "(29. o.) A logikai pozitivizmus tudományfelfogásának további súlyos nehézségeibe ütközünk, ha észrevesszük az alapfeltevések között megbúvó, megoldhatatlan nyelvi problémát. Az igazolások lehetőségének és érvényességének alapvető feltétele ugyanis az elemi állítások és az összetett állítások megfogalmazásainak egyértelműsége. Egyértelmű nyelvhasználat azonban nincs... . A probléma megoldását Carnap, ill. Neurath a tudományban használt és a hétköznapi nyelv szétválasztása révén kereste. Az ún. fizikalizmus álláspontja szerint a tudomány az egzakt fizika nyelvét használhatná csak..."   Vissza az oldal elejére   2.3. Karl R. Popper (Szegedi Péter) "(30. o.) Popper nem volt tagja a Bécsi Körnek, de közel álltak egymáshoz... Popper ugyanúgy empirista és logicista, mint a Kör tagjai. Ugyanúgy az igazolás (ellenőrzés) kontextusában, valamiféle racionális rekonstrukcióban és a tudomány számára előírható normák felállításában érdekelt, mint ők... ugyanúgy harcol a demarkációért és annak kritériumáért, végzi nyelvi és logikai elemzéseit és modelljének nagyrészt ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint a többi neopozitivistának. Mindezek ellenére javaslata mégis egészen más, és egy új korszak elindítójaként, vagy talán inkább egy régi lezárójaként jelenik meg." "(30. o.) Könyvét... azzal kezdi, hogy nincs indukció. Az indukció ugye az egyesből az általánosra való következtetés, amit még Bacon javasolt tudományos módszernek... mérjük meg a természetben található egyedek tulajdonságait, majd hajtsunk végre általánosításokat, absztrahálásokat, jussunk egyre magasabb szintű tételekhez... van egy csomó egyedi létezőnk... egy adott tulajdonsággal, amit általánosítani akarunk, de ennek az általánosításnak az empirikus módszerét empirikusan kell igazolnunk. Vagyis végtelen regresszusba kerültünk. Az indukció jogosságát semmiképpen sem tudjuk igazolni, tehát ilyen tudományos eljárás nincsen." "(30. o.) Hogy végső igazolás (verifikáció) sincsen, azt Carnap is belátta, ezért találta ki helyette a konfirmációt (megerősítést). Popper azonban azt állítja, hogy konfirmáció sincsen... Popper... arra következtet, hogy csakis a cáfolás, vagy, ahogy ő nevezi, falszifikáció a tudomány lehetséges és egyben szükségszerű módszere. A falszifikáció éppúgy lehet a demarkáció és az értelmesség kritériuma, mint a verifikáció vagy a konfirmáció... a tudományos állításoknak mindig cáfolhatóaknak kell lenniük, azaz meg lehet hozzájuk adni olyan feltételeket, amelyek fennállása esetén cáfoltnak tekintjük őket." "(31. o.) A tudományos kutatás ideális menete tehát Popper szerint a következő: 1 – felállítunk egy hipotézist; 2 – meghatározzuk a hipotézis elvetésének körülményeit; 3 – megcáfoljuk a hipotézist; 1’ – új hipotézist kell felállítani, 2’... Ezzel az előírással több baj is van. Először is örökli a logikai pozitivizmus problémáit (interszubjektivitás, a tudás alapjainak problémája stb.)... Másodszor, ahogy teljesen világosan látjuk, a tudomány nem így működik, sőt sok tekintetben éppen ellenkezőleg... A tudás a popperi modellben egyáltalán nem gyarapodik, legfeljebb egyre több dologról tudjuk meg, hogy rosszul tudtuk." "(31. o.) Ezzel együtt persze teljességgel szét is rázta a logikai pozitivizmust és utat nyitott a posztpozitivista nézetek felé. Maga Popper azonban nem ezen az úton haladt tovább. Arra törekedett, hogy megmentse a tudományt, akár a saját nézeteitől is. Ezért több ponton megpróbálta enyhíteni a fentieket. Így például bevezette a konfirmáció helyett a korroboráció fogalmát, hogy ezzel helyesen tudja értelmezni a hipotézisek ideiglenes megerősítését..." "(31. o.) A késői Popper még egy kísérletet tett a tudomány lényegének egészen más szempontból való megvilágítására. Ez a három világ elmélete. Szerinte a hagyományosan első világnak nevezett fizikai világ (külső világ, valóságos világ) és a második pszichikai (belső világ, tudat, elme, lélek) világ mellett létezik egy harmadik is, az objektív tudás világa. A tudást (és vele együtt a problémákat, a megismerési módszereket) ugyan mi, emberek hozzuk létre, de ezzel az aktussal egyben objektívvé is válik..."   Vissza az oldal elejére   2.4. Az analitikus tradíció további változatai és árnyoldalai (Ropolyi László) "(32. o.) Ismert, hogy Wittgenstein korai műve a híres Tractatus jelentős befolyást gyakorolt a Bécsi Kör gondolkodóira. Bizonyos értelemben erről a hatásról tanúskodik például Carnap ama törekvése, hogy a nyelv elemzése révén kiküszöbölje az ún. metafizikai látszat-állításokat. Bizonyára azt is mondhatjuk, hogy Wittgenstein Tractatusának szemléletmódja összhangban van a tudományosság kérdésében eleve adott nyelvi és logikai kontextust alkalmazó, a Körhöz tartozó tudományfilozófusok nézeteivel. A késői Wittgenstein azonban egészen másként gondolkodik a nyelvről (és a logikáról is). A nyelv sokértelmű használatának elemzésére bevezeti az ún. nyelvjáték fogalmát, annak érdekében, hogy megértse és megmagyarázza a nyelvi jelentések alakulását, az alakulás dinamikáját. ...ez a nézet... egy másfajta, változó kontextusú analitikus szemléletnek lehet az alapja." "(33. o.) A kezdetek során pozitivista, majd a nyelvi problémák hangsúlyozott tárgyalása nyomán analitikussá alakuló szemléletmódok az alapkérdésekre a következő válaszokat adják:       • a "mi a tudomány?" kérdésével foglalkozik a demarkációs dilemma. A tudomány végül is empirikusan igazolható állítások ellentmondásmentes rendszere.       • a "hogyan működik?" kérdésével foglalkoznak a különféle verifikációs, konfirmációs, falszifikációs elvek. A tulajdonképpeni tudományos tevékenység az állítások igazolásában, megerősítésében, cáfolatában áll.       • a "hogyan változik?" kérdésre a történetietlenség válaszát kapjuk: sehogyan. A tudományosság kritériumai időtlenek." "(33. o.) Ezek... kétségtelenül alkalmasnak tűnnek a modern tudomány presztízsének gondozására. Mindazonáltalsajnos elhibázottnak és elégtelennek is láthatjuk a pozitivisták/analitikusok által választott szemléletmódot. A két legfontosabb nehézség:       • a szemléletmód alapvetően normatív, vagyis a tudományt elemző filozófus abba a helyzetbe képzeli magát, amelyből eldöntheti, hogy ki a jó tudós, melyik a jó tudomány, melyik a helyes eredmény és melyik nem az? Elemzései nyomán jobban érti a tudományos munkát, mint aki csinálja, akár tanácsokat és előírásokat is megfogalmazhat a tudósok számára.       • az analitikus tudományfilozófus ugyanakkor magával szemben kevéssé szigorú, így például a tudomány valóságos történeti változatainak tapasztalatát az egyértelműség talmi vonzásában simán félresöpri. Vagyis saját gyakorlatában sem alkalmazza a (tudományfilozófiai) általánosítások tapasztalati ellenőrzésének követelményét. Ezek olyan alapvető nehézségek, hogy elkerülésük, csak egy gyökeresen más szemléletű tudományfilozófiában lehetséges."   Vissza az oldal elejére     3. A posztpozitivista tudományfilozófiák változatai   (Szegedi Péter) 3.1. Áttekintés "(34. o.) ...Popper...:" "Az objektív tudomány tapasztalati alapjában tehát nincs semmi ’abszolút’. A tudomány nem sziklaalapzaton nyugszik. Elméleteinek merész épülete, mondhatni, mocsárra épül. Olyan, mint egy cölöpökre felhúzott ház. A cölöpöket felülről verik be a mocsárba, de nem valamilyen ’természetes’ vagy adott alapzatba, és ha feladjuk kísérleteinket, hogy mélyebb szintet találjunk, ahová cölöpjeinket beverhetnénk, ez nem azért van, mert szilárd talajig jutottunk. Egyszerűen azért állunk meg, mert elég szilárdnak találjuk a cölöpöket ahhoz, hogy megtartsák az épületet, legalábbis egyelőre." (Popper: A tudományos kutatás logikája) "34. o.) a tapasztalati adatok és az elmélet viszonyával, az elméletnek a tapasztalatra való ráépülésével foglalkoznak... Quine-Duhem-féle aluldetermináltsági tézis. Duhem az előző századforduló környékén a következőket írja pl. A fizikai elmélet célja és szerkezete c. művében:" "Egy fizikai kísérlet nem egyszerűen egy jelenség megfigyelése. Egy fizikai kísérlet egy jelenségcsoport és a rá vonatkozó értelmezés együttes precíz megfigyelése. ...A fizikus, kísérletének ellenőrzésekor csak hipotézisek egy egész csoportját képes felállítani, soha sem egyetlen elszigetelt hipotézist. Amikor a kísérlet nem felel meg az előrejelzésnek, akkor a fizikus megérti, hogy a csoportot alkotó hipotézisek közül legalább egy rossz, és módosításra szorul. De a kísérlet azt nem mutatja meg neki, hogy melyik hipotézist kell megváltoztatni." "(34. o.) Vagyis egyrészt nincs kísérlet értelmezés nélkül, másrészt egy kísérlet sosem egyetlen elméleti tétellel, feltevéssel áll szemben, hanem azoknak egy halmazával. A tudományos ismereteket leginkább tehát egy háló(zat)hoz lehetne hasonlítani, amelyben a tapasztalati adatok és az elméleti tételek a csomópontok, a köztük fennálló kapcsolatokat pedig a csomópontokat összekötő vonalak jelképezik." "(35. o.) Ezt a képet gondolja tovább Quine a múlt század közepén Az empirizmus két dogmája c. cikkében. Az aluldetermináltság ebben az esetben azt jelenti, hogy a tapasztalati adatok nem határozzák meg egyértelműen az elméletet. Ennek tulajdonképpen két oldala van, az első az, hogy egy adathalmazt elvileg több - akár ellentmondó, egymással össze nem férő - elmélet is leírhat. Ezt a tételt erősíti, hogy az adatainkat mindig véges számú megfigyelésből, mérésből nyerjük, és hogy az adatoknak mindig van valamilyen mérési hibájuk." "(35. o.) A másik említett elemzés... Hempel: Az elméletalkotó dilemmája c. cikkében található... Az elméleti tételek segítségével egyértelműen tudunk jelenségeket előrejelezni (jósolni) - ez a legfőbb értelme az elméletek gyártásának. Ha ez az egész folyamat jól működik, akkor Hempel levezetései szerint, ugyanez megtehető lenne az elméleti szint (elvont fogalmak, törvények stb.) nélkül is, vagyis ha a tapasztalat-elmélet-tapasztalat viszonyok egy-egyértelmű matematikai összefüggésekkel leírhatók, akkor ebből a középső tagot nyugodtan kihagyhatjuk, helyettesíthetjük a megfelelő áthidaló képletekkel. A másik eshetőség, hogy a folyamat nem működik tökéletesen, vagyis az adatok és az elmélet között nincs szigorú összefüggés. Ekkor az következik be, hogy az elmélet nem tud új adatokat megjósolni, vagy nem elég pontosan teszi azt. Az első esetben az elmélet felesleges, a másodikban pedig rossz. Az elméletalkotó dilemmája tehát ebben áll: felesleges vagy rossz elméletet kreáljon?" "(35. o.) A problémát pl. a tapasztalatok és az elmélet merev szétválasztása okozhatja. A tudományfilozófusok úgy fogalmaznak, hogy a megfigyelések elmélettel terheltek... A megfigyelések elmélettel való terheltségén azonban a tudományfilozófusok nem azt értik, hogy a tudósok azt látnak, amit akarnak, beleértve, hogy csak azt látják, ami igazolja az elméleteiket, azt pedig nem, ami cáfolja." "(37. o.) ...az 1960-as évektől a tudományfilozófia és vele együtt a korszerű tudománytörténetírás jelentős mértékben megváltozott. ...egy tudományfilozófiai forradalomról beszélhetünk. Ennek keretében alapvetően megváltozik a tudományfilozófia felfogása a tudományról, megváltoznak a módszerei és céljai is." "(37. o.) Elsőként említjük az empirizmussal való szakítást. Az, hogy a tudománynak a tapasztalatokból kell kiindulnia, Bacon óta elfogadott nemcsak a tudományos módszertannal, tudományfilozófiával foglalkozó kutatók között, hanem maguk a tudósok is ezt vallják... a XVII. század óta általánosan elfogadott elv volt, hogy a tudomány célja az ismereteknek a tapasztalatban, gyakorlatban való alkalmazása. A tudomány működése tehát a tapasztalattal kezdődik, azzal végződik, és közben is állandóan a körül forog." "(38. o.) Az elmélet-terheltség felmerülésével a tudományfilozófusok figyelme azonban az elmélet felé fordult. Az elmélet előtérbe kerülésével az empirikus követelmények viszont hátrább, a második vagy sokadik helyre sorolódtak... az új tudományfilozófia nem empirista." "(38. o.) A másik váltás a tudományfilozófiai érdeklődés irányában következik be, hogy mire fókuszálnak, milyen összefüggésben tekintenek a tudományra. A pozitivistákat... lényegében csakis az igazolás problémája érdekli... Az, hogy hogyan jönnek létre, honnan származnak az ismeretek, az nem érdekli őket... Ezzel szemben az új tudományfilozófiát főleg a történeti kontextus érdekli, az, hogy milyen körülmények között keletkeznek az ismeretek, miért pont olyanok, amilyenek stb. Miért van az, hogy bizonyos találmányok, tudományos tételek egyszerre több helyen is megjelennek nagyjából egy időben? Miért maradnak más felfedezések hosszú ideig visszhangtalanok? Hogyan zajlik pontosan a tudomány fejlődése, miért lassul le időnként és hogyan gyorsul fel azután? ...a posztpozitivista tudományfilozófia annyival is jobban szeretne hasonlítani az igazi tudományokhoz, hogy... nem kívánja előírni a tudománynak, hogyan működjön. Egyáltalán nem kíván normákat felállítani, vágya mindössze az, hogy egy modellt tudjon adni a tudomány működésére (szerkezetére és változásaira), vagyis csak egy leírást szeretne adni róla, jellege tehát kizárólag deskriptív." "(38. o.) ...a forradalmár, aki az új irányzatot megnyitotta, Thomas Kuhn volt. Modelljével szintén hasonló dolgok történtek, mint a tudományos forradalmak első termékeivel is szoktak: először azt hitték, ez csak a carnapi felfogás egy folytatása; azután... sok tekintetben félreértették. Végül pedig valamilyen értelemben polgárjogot nyert."   Vissza az oldal elejére   3.2. Thomas Kuhn és A tudományos forradalmak szerkezete "(40. o.) Először azt vizsgáljuk meg, hogy mi is a tudomány Kuhn szerint, hogyan épül fel. ...az általa normál tudománynak nevezett időszak... Ezek időben hosszabban elnyúló korszakok, amelyeken belül nincsenek túl radikális változások, a tudomány adott kereteken belül fejlődik, bizonyos értelemben a hagyományos felfogás szerinti gyarapodást mutatja. Az adott kereteket a szerző a paradigma szóval kívánja megragadni." "(40. o.) A paradigmákban fellelhető elemek első csoportját a lételméleti (ontológiai) jellegű filozófiai nézetek alkotják. Itt és minden további elem esetén az az állítás, hogy ezek a gondolatok, eszmék, felfogások jelen vannak egy adott normál tudományos korszak tudományában, a sokszor rejtett előfeltevések között, és ezek alapvetően meghatározzák a dolgok menetét. A lételméleti csoport első kérdése az, hogy voltaképpen mi is a világ. A tudomány számára konkrétabban megfogalmazva: miből áll a világ, mely, milyen objektumok azok, amelyek a tudományos vizsgálódások tárgyát képezik. A második probléma az, hogy mit csinálnak ezek az objektumok általában, konkrétabban pl. hogyan mozognak. A harmadik az lehet, hogy a dolgok és mozgások összekapcsolódása milyen meghatározottságokat hordoz, ha egyáltalán (hordoz meghatározottságot). Ezt tehát a determinizmus problémáját veti fel." "(41. o.) Az elemek második csoportját az ismeretelméleti (episztemológiai, gnoszeológiai) kérdések alkotják, amelyek még mindig filozófiai általánosságúak. Megismerhető-e, és milyen mértékben a világ? Erről az alapvető kérdésről... minden paradigmának van valamilyen elképzelése, amely rányomja a bélyegét a kutatásokra." "(41. o.) ...a harmadik csoportba a tudományos (esetleg diszciplináris) alapfogalmak, az alapvető elméleti feltevések, ...az alapvető törvények tartoznak, valamint ezek alkalmazási módjai különböző problématípusokra - vagyis a mintapéldák, amelyek Kuhn szerint a legfontosabb szerepet játsszák a paradigma elsajátításában." "(41. o.) a paradigmát alkotó elemek negyedik csoportjába a módszertaniak tartoznak, vagyis a bevett kísérleti berendezések, az ezekhez tartozó vagy más kutatási módszerek, továbbá a matematika kezelési módja, illetve a matematikai eszközök jellege." "(42. o.) A paradigmák tehát történetileg valahogyan kialakulnak, de vajon hogyan maradnak fenn, hogyan adódnak tovább... Nincs ezekről tudatos döntés, a problémák átbeszélése, az eredmények lefektetése és nyílt továbbadása. Mindez implicit, rejtett módon, nem tudatosan, automatikusan megy végbe... tipikus példák, minták alapján." "(43. o.) ...a normál szakaszban nem születnek radikálisan új eredmények. Ettől még a tudomány fejlődik, a rejtvényeket meg kell oldani és meg is oldják őket, de a paradigma által biztosított keretek között. A paradigma megadja az eszközöket a problémák megoldásához, de nem engedi átlépni a saját határait. Folyik a paradigma kereteinek kitöltése... A tudós közösség és a paradigma kapcsolata kettős, vagy ha úgy tetszik, kölcsönhatásban vannak. A paradigma az és olyan, ami és amilyet a tudós közösség elfogad. Ahogy már korábban céloztunk rá, ez az elfogadás nem tudatosan, szavazással vagy más módon történik..., hanem egyszerűen úgy, hogy a tudósok közös mintákat, példákat követnek. Az összefüggés másik oldala pedig az, hogy aki nem fogadja el a paradigmát, azt a tudósok nem tekintik maguk közé valónak." "(43. o.) Kuhn szerint azonban vannak ennél jóval viharosabb szakaszok is a tudomány történetében, ezeket nevezi tudományos forradalomnak. ... a folyamatok a normál tudományon belül kezdődnek, ahol Kuhn szerint szükségszerűen megjelennek elméleti vagy gyakorlati anomáliák... Mit tud kezdeni egy paradigmatikus tudomány az anomáliákkal? Többfélét is tehet. Először is teljesen ignorálhatja, figyelmen kívül hagyhatja, azzal, hogy a jelenség nem is létezik, tévedés, vagy ha mégis létezik, nem ott, nem úgy stb. Másodszor megpróbálhatja beilleszteni, beerőltetni a paradigmába. Harmadszor - ha az előző kettő megoldás már nem működik - tudomásul lehet venni." "(44. o.) ...az anomáliák... Kuhn szerint maguktól nem szűnnek meg, hanem egyre csak szaporodnak és súlyosbodnak... egy ponttól, amikor számuk és súlyuk már nem elhanyagolható, a tudomány elkezdi válságban érezni magát. Mire jó a válság? Előkészíti a talajt a paradigmából nézve "őrült"-nek tűnő gondolatok számára. Kuhn szerint eljő egy forradalmár..., aki felajánl egy újfajta megközelítést, amely megoldja az anomáliákat... Ez a forradalmár nem szükségszerűen, de sokszor kívülálló. Ez nem csoda, hiszen aki benne nevelkedett, sőt eredményesen dolgozott egy paradigmában, az nehezen lép ki belőle... Amit a forradalmár felajánl az anomáliák kiküszöbölése érdekében, az nem más, mint egy új paradigma. Most a tudós közösségen a sor, hogy válaszoljon a kihívásra, elfogad-e az újat, vagy marad a réginél. Itt megint nem szavazással dől el a kérdés, hanem hogy mit követnek a tudósok. Az idősek, a paradigmában régen benne lévők nyilván nehezebben váltanak, az ifjabbak talán könnyebben." "(46. o.) A különböző paradigmák tehát különböző világnézetek, de még a tényeknek, adatoknak látszó dolgokat is egészen másnak tartják. Ebből is következik Kuhn következő tétele, a paradigmák összemérhetetlensége, vagy az ő kifejezésével, inkommenzurabilitása. Ha ugyanis nincsenek valamiféle alapadatok, alaptények, alapnézetek, amelyek közösek, akkor a két paradigma nem tud beszélni egymással, és azt sem lehet eldönteni, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz - merthogy nem viszonyulnak." "(46. o.) Két vád fogalmazódott meg általánosságban a paradigmaváltások ellen. Az egyik a relativizmus volt, vagyis hogy Kuhn viszonylagossá teszi a tudományos haladást, ami igaz lehet, hiszen ha valóban paradigmatikusnak gondoljuk a tudományt, akkor a fejlődéséről is csak a paradigmához viszonyítva beszélhetünk, vagyis oda jutunk, amiről már szó volt az imént, a normál szakaszon belül van fejlődés, a paradigmák között azonban nincsen, a későbbi paradigma nem fejlettebb a korábbinál, csupán csak más... A másik vád az irracionalizmus szokott lenni. A paradigmaváltás ugyanis nem igazán indokolható, vagyis nem ésszerű, azaz irracionális. A tudomány racionalitása ugyanis, éppúgy, mint minden más sajátossága, csakis a paradigmán belül értelmezhető. Egy tudóstól az a racionális viselkedés, ha a paradigmának megfelelően jár el."   Vissza az oldal elejére   3.3. Paul Feyerabend ismeretelméleti anarchizmusa "(48. o.) ...lehetséges valamilyen értelemben Kuhn felfogásának további radikalizálása és ezt mutatjuk be Feyerabend munkásságának rövid ismertetésében... Feyerabend... úgy véli, hogy egyáltalán, még időlegesen sincs tudományos módszer. Helyette az "anything goes" (bármi elmegy) elvet kell alkalmazni. Az egyetlen követelmény, hogy eredményesek legyünk. Ennek érdekében azonban bármit megtehetünk, pl. megtagadhatjuk a tudomány adott állapotában érvényesnek tekintett elméleteket, semmisnek tekinthetünk kísérleti eredményeket... Galilei... nem csupán vallási szempontból volt eretnek, hanem tudományos szempontból is, és pontosan ez az eretnekség tette nagy tudóssá. A recept tehát még egyszer: tagadj meg minden érvényes elméletet, vess el minden bevált módszert, ne ismerd el a kísérleti eredményeket - és nagy tudóssá válhatsz, feltéve, ha tevékenységed eredményes lesz." "(49. o.) Azt szokták mondani, hogy a speciális relativitáselmélet a fénysebességhez képest kicsiny sebességek esetén átmegy a klasszikus mechanikába. Ez természetesen rendben is van. Csakhogy - mondják az inkommenzurabilitás hívei - mi van akkor, ha mondjuk a képletben szerepel a tömeg is. Attól, hogy a mért számértékek azonosak, a képletek átmennek egymásba, a tömeg fogalma is megváltozik? Ugyanis a két elméletben ezek alapvetően különböznek. Ha a newtoni mechanikát tekintjük, ott a tömeg a test belső tulajdonsága, tőle el nem vehető..., mindig változatlanul ugyanaz... az imént vázolt klasszikus tömeg-fogalommal szemben Einstein tömege nem a testek belső tulajdonsága, nem a testtől függ, nem állandó, hanem éppen hogy változó..." "(50. o.) Feyerabend azt gondolja, hogy a tudomány túlságosan és indokolatlanul szoros kapcsolatban van az államhatalommal. Ezért van szükség egy második szekularizációra, ahogy a modern államokban szétválasztották az államot az egyháztól (ez az első szekularizáció), ugyanúgy el kellene választani az államtól a tudományt is. Kissé naivnak tűnő elképzelése szerint egy szabad társadalomban az óvodában a gyerekeknek minden nap más mesét kell mesélni, az egyik nap az evolúcióelméletet, a másik nap a teremtéstörténetet stb., az így felnövő szabad polgár pedig majd eldönti, hogy melyik hagyományt támogatja anyagilag." "(52. o.) A kísérletek szintjén az összes fizikus által megkívánt nyilvánvaló követelmény, hogy az ugyanazon jelenségekre vonatkozó különböző elméletekben a mérési adatoknak korrespondenciában kell állniuk. Ne felejtsük el azonban a következőket: a modern fizikában nincsenek mérések valamilyen elméletek nélkül, a mérések csak bizonyos pontossággal lehetségesek és végül a különböző elméletek általában különböző területekre vonatkoznak, amelyek között csak kicsi az átfedés. Úgyhogy ez a korrespondencia követelmény elengedhetetlen, de meglehetősen gyenge. Ebben az értelemben sok elmélet létezhet, amelyek korrespondenciában állnak egymással, úgyhogy a követelmény nem használható hatékonyan az új elméletek ellenőrzésére." "(53. o.) A következtetésünk tehát az, hogy sem a korrespondenciának, sem az inkommenzurabilitásnak nincs a priori hatalma a fizikában, és egy adott probléma esetében szintről-szintre meg kell vizsgálnunk sikerességüket." "(53. o.) ...Francis Bacon a Novum Organum (1620) XLI aforizmájában..." "...helytelen az az állítás, hogy az emberi érzékek a dolgok mértékei; éppen ellenkezőleg: mind az érzékek, mind az elme képzetei az ember hasonlatosságára, nem a világegyetem hasonlatosságára jönnek létre. Az emberi értelem pedig görbe tükre a tárgyak sugarainak: saját természetét a dolgok természetével összekeverve eltorzítja és meghamisítja a dolgokat." "(53. o.) Bacon itt a homo mensura tételt az emberiség kollektív szubjektivizmusával azonosítja, de más aforizmákban harcol a barlang ködképei – azaz az egyéni szubjektivizmus –, a piac ködképei – azaz az emberi érintkezés szubjektivizmusa –, és a színház ködképei – azaz a különböző dogmatikus rendszerek – ellen is. Bacon célja egy objektivista tudomány kifejlesztése." "(53. o.) Három és fél évtizeddel korábban Giordano Bruno - Nicolaus Cusanust követve - ezt írja A végtelenről, a világegyetemről és a világokról (1584) szóló könyvében: "...a világegyetem végtelen kiterjedésű és a világok számtalanok". Állítását teológiai érvekre és a józan észre alapozta. Ha azonban a világegyetem végtelen, akkor "...végtelen sok ehhez hasonló test van, amelyek közül egyik sincs inkább a világegyetem közepén, mint a másik, mert a világegyetem végtelen, s ennélfogva nincs sem középpontja, sem kerülete..." Felmerül a kérdés: "Így hát a többi világnak is vannak lakói csakúgy, mint ennek?" Bruno elvetette... hogy a Föld lakói sokkal fontosabbak, mint a teremtés bármely más része. Megalapozza az úgynevezett kozmológiai elvet, miszerint akárhol állunk is a világegyetemben, a körülöttünk lévő kép lényegében ugyanaz, vagy tudományosabban megfogalmazva: a világegyetem homogén és izotróp." "(55. o.) A relativitáselmélethez hasonlóan az egész fizika valamint az összes természettudomány az objektivitásra és az abszolút tudásra törekszik. Nem szeretnék most már belemenni a kvantummechanika problémáiba, de megjegyzem, annak ellenére, hogy a mérés nagyon fontos szerepet játszik a kvantummechanikában, és hogy a kvantummechanikának léteznek szubjektivista értelmezései, a modern fizika célja szintén a mikrovilág objektív leírása. A természettudósok önképében tehát nincs helye a relativizmusnak." "(55. o.) Mint azonban Lakatos Imre megjegyzi a Falszifikáció és a tudományos kutatási programok metodológiájá-ban (1970) "...a legtöbb tudós alig tud többet a tudományról, mint a halak a hidrodinamikáról". Ennek megfelelően térjünk most át a tudományosról a metatudományos szintre, a tudományfilozófiára. Természetesen sok tudománymetodológus... is objektivista volt. Még számos neopozitivista is ehhez a csoporthoz tartozott, akik egy (interszubjektív formájú) objektív tudományt kívántak megalapozni például az úgynevezett protokolltételek segítségével. A XX.századi tudományfilozófiában Popper volt az, aki megnyitotta az utat... a relativizmus felé. Elemzése végén a következőt írja: "Az objektív tudomány tapasztalati alapjában tehát nincs semmi 'abszolút'." Itt Weyl-t... idézi:" "...számomra a szubjektív-abszolút és az objektív-relatív ellentétpár tartalmazza az egyik legmélyebb ismeretelméleti igazságot, amelyre a természet tanulmányozásából következtethetünk. Annak, aki az abszolútot akarja, be kell kalkulálnia a szubjektivitást - az én központi jellegét -, és az, aki objektivitásra vágyik, nem kerülheti ki a relativizmus problémáját. ...Az, amit közvetlenül tapasztalunk, szubjektív és abszolút...; az objektív világ viszont, amelyet a természettudomány próbál tiszta, kristályos formában leülepíteni... relatív." "(56. o.) Popper folytatja..." "A tudomány nem sziklaalapzaton nyugszik. Elméleteinek merész épülete, mondhatni, mocsárra épül. Olyan, mint egy cölöpökre felhúzott ház. A cölöpöket felülről verik be a mocsárba, de nem valamilyen 'természetes' vagy adott alapzatba, és ha feladjuk kísérleteinket, hogy mélyebb szintet találjunk, ahová cölöpjeinket beverhetnénk, ez nem azért van, mert szilárd talajig jutottunk. Egyszerűen azért állunk meg, mert elég szilárdnak találjuk a cölöpöket ahhoz, hogy megtartsák az épületet, legalábbis egyelőre." "(56. o.) Ez a metafora alapvető fontosságú a relativizmus számára, hiszen ha épületünk túlnövi az alapot, akkor új cölöpöket verhetünk le új elrendezésben, és az új épület talán összemérhetetlen lesz a régivel. Évekkel később azonban Popper kifejezetten harcol a relativizmus ellen, amelyet mint "a modern irracionalizmus egyik alkotóelem"-ét azonosítja." "(56. o.) Ha látni akarjuk Kuhn relativizmusát, akkor a központi szerepet játszó paradigma-fogalmával kell kezdenünk. A tudományos paradigma explicit és implicit módon tartalmazza egy adott korszak lételméleti, ismeretelméleti és módszertani elveit, amelyek meghatározzák a tudománynak azokat a kereteit, melyek között a tudósok rejtvényfejtő tevékenységüket gyakorolják. A paradigmával adott számunkra a feltehető kérdések egy tartománya, és a módok, ahogyan ezeket a kérdéseket megválaszolhatjuk. Minthogy az érett tudományban a paradigmának elsőbbsége van, a relativizmus ebben a megközelítésben azt jelenti, hogy a tudományban mindent a paradigmához kell viszonyítanunk. A paradigmatikus normál tudományban így például az érzékelés vagy megfigyelés elmélettel (vagy paradigmával) terhelt. ...különböző paradigmákról beszélve különbözőképpen érzékelt dolgokról kell beszélnünk...:" "...forradalmak idején a tudósok új és más dolgokat látnak meg, mint azelőtt, noha megszokott eszközeiket használják ismert területeken. Mintha a szakmai közösség egyszer csak átkerült volna egy másik bolygóra, ahol az ismerős tárgyak más megvilágítást kapnak, és ismeretlenekkel együtt jelennek meg." "(57. o.) A relativizmus nemcsak a tapasztalati, hanem az elméleti szinten is megjelenik. A tudomány fogalmai szintén relatívak, mert jelentésüket a paradigmától kapják, úgyhogy különböző paradigmákban ugyanazoknak a fogalmaknak más-más jelentésük lehet... Minthogy a tudomány csak saját szótárral rendelkező paradigmatikus formában létezik, a paradigmákat összehasonlítani is lehetetlen. Összemérhetetlenek, és ez az összemérhetetlenség ugyanaz, mint amit a relativizmus definíciójakor már említettünk. Szóval találhatunk egy tudományfilozófust (és történészt), nevezetesen Kuhnt, akit meg lehet vádolni relativizmussal, még akkor is, ha ő maga ezt nem vallotta be." "(57. o.) Ha muszáj, akkor azonban találunk olyan személyt, aki bevallotta relativizmusát, sőt mi több, anarchizmusát. Az inkommenzurabilitás fogalmát eredetileg Feyerabend vezette be a két egymást követő tudományos elmélet fogalmainak jelentésváltozására... Feyerabend egyetért Kuhnnal a tudományos megfigyelések elméletterheltségében is. Az inkommenzurabilitási tétel vezette őt a relativizmushoz... Feyerabend gondolkodásában azonban a relativizmus messze túlterjed a tudományos keretek határain, a tudomány maga is más hagyományokhoz viszonyítottá válik."   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 3.4. Lakatos Imre "(61. o.) Lakatosnak a matematikáról alkotott, nagy hatású nézetei szembementek a matematikafilozófia klasszikus, a 20. század első évtizedeiben megszilárdult tradíciójának főbb elköteleződéseivel. ...elképzeléseit a matematikafilozófia szempontjából szokatlan forrásokra támaszkodva alakította ki... Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején, amikor a legnagyobb figyelmet szentelte a matematika filozófiájának, Lakatos erőteljesen Karl Popper intellektuális befolyása alá került... Poppernél az empirikus elméletek legfontosabb tulajdonsága a cáfolhatóság, a "falszifikálhatóság"; Lakatos ezzel párhuzamosan hangsúlyt fektet mind a matematika "kváziempirikus" jellegére..., mind pedig a matematikai cáfolatok jelentőségére. A tudás megalapozásának kérdése a cáfolható, nem tévedhetetlen matematika esetén éppúgy értelmetlenné válik, mint ahogy Popper "fallibilis" tudományfelfogásában: a megalapozásra törekedő formalista matematikafilozófia egy kalap alá kerül a hasonló szándékú pozitivista tudományfilozófiával. A Popper és Lakatos számára egyaránt fontosabb kérdés azt firtatja, hogy miként hozhat létre a tudósok többé-kevésbé esetleges (és külső tényezők által befolyásolt) tevékenysége objektív, racionálisan megindokolható tudást. A választ - mindkét szerző - a kritikai vita lehetőségében és "tudástermelő" szerepében találta meg." "(62. o.) Lakatos már Budapesten megismerkedhetett Pólya György heurisztikai elméletével, amely a matematikai tudásformális aspektusai helyett a matematikai tevékenység informális vonatkozásaira hívta fel a figyelmet. Pólyát sem a matematikafilozófia hagyományos problematikája, az elméletek megalapozásának kérdése izgatta, hanem a matematikai problémák megoldásának heurisztikus szabályait próbálta megállapítani. A heurisztika vizsgálata lehetővé teszi Lakatos számára, hogy kilépjen az "igazolás kontextusának" szigorú, formális korlátai közül... A formális és informális területek folyamatos kölcsönhatásának és szerves egymásra utaltságának tanulmányozásával sajátos válasz kínálkozik a tudás gyarapodásának kérdésére." "(62. o.) A hegeli filozófia hatása, elsősorban a marxista-lukácsiánus álláspontjának köszönhetően, már igen korán megfigyelhető Lakatos gondolkodásában. Bár később - hirdetett szándékai szerint - élesen szembefordult korábbi filozófiai alapállásával, a hegeli hatás mindvégig meghatározó módon jelen van írásaiban, és helyenként expliciten is alkalmazta a hegeliánus fogalmakat és nézeteket." "(62. o.) ...Lakatos a tudományos elméleteket, vagyis (az "érett" tudományok esetében) axiomatikus-deduktív rendszereket két fő típusba sorolta: az ún. euklidészi rendszerek, illetve az ún. kváziempirikus rendszerek típusába." "(62. o.) Az euklidészi tudományok esetén az igazság "legfelül", az axiómák szintjén jut a rendszerbe, és innen "áramlik" lefelé, a levezetett tételek felé, hiszen a (helyes) deduktív következtetés természete olyan, hogy a premisszák igazsága esetén a konklúzió igazsága automatikusan következik. Az igazságnak ezen szigorú, tévedhetetlen öröklődését a levezetés mentén nevezhetjük bizonyításnak. Ezek után ha feltesszük, hogy egy euklidészi elméletben az axiómák igazsága valahogyan adott, akkor a rendszer egészének igazsága is biztosítást nyert. Érdemes megemlíteni, hogy az euklidészi rendszer deduktív "csatornái" nemcsak az igazságot őrzik meg, hanem a jelentést is, ugyanis az elméletben használt terminusok jelentése is az axiómák szintjén jut a rendszerbe, és onnan öröklődik a következtetések mentén." "(62. o.) Ezzel szemben a kváziempirikus rendszerek esetén az igazság a (valamilyen értelemben vett) tapasztalattal történő összevetésből származik, azaz a legvégső, levezetett állítások azok, melyeknek az igazságértéke közvetlenül megállapítható. A deduktív következtetés azonban természete szerint olyan, hogy irányával szemben, vagyis "felfelé" az igazság nem öröklődhet, hiszen a konklúzió igazsága esetén nem tudjuk eldönteni a premisszákról, hogy vajon igazak-e vagy hamisak. A hamisság azonban öröklődik felfelé, hiszen egy logikai következtetés hamis konklúziója maga után vonja a premisszák együttes hamisságát, azaz hogy a premisszák egyszerre nem tehetők igazzá. Ezért aztán a kváziempirikus tudományok alapvetően nem bizonyító, hanem cáfoló jellegűek. A későbbiek érdekében meg kell jegyeznünk, hogy a jelentés szintén nem képes "felfelé áramlani", ezért a kváziempirikus tudományok esetén jóval nagyobb szabadság áll rendelkezésre a terminusok jelentésével kapcsolatban, mint az euklidészi sémát követő tudományoknál." "(63. o.) Nyilvánvaló, hogy a matematika a széles körben elterjedt elköteleződések szerint az eukleidészi típusba tartozik, mint annak ideáltipikus formája. Ezen a ponton a matematika filozófiája ismeretelméletté válik: a feladat az, hogy számot adjunk arról a mechanizmusról, amelyik az axiómák igazságát, és ezáltal a matematika bizonyosságát szolgáltatja. Lakatos amellett érvel, hogy a hagyományos matematikafilozófiai iskolák - a logicisták és a formalisták - ebben nem jártak sikerrel." "(63. o.) A logicista filozófusok (elsősorban Gottlob Frege és a fiatal Bertrand Russell) szerint a matematikai axiómák bizonyossága a logikai intuícióból származik... Egy a priori logikai intuíció működésének feltételezése azonban súlyosan problematikus álláspontnak bizonyult..." "(63. o.) A matematika megalapozására irányuló vállalkozások közül David Hilbert formalista programja bizonyult a legsikeresebbnek. Ha a logicista program kudarcát az ellentmondások okozták, akkor az alapokat biztosítani kívánó elmélet legfőbb feladata abban áll, hogy a matematika egy olyan felépítését kínálja, amelyik bizonyíthatóan mentes az ellentmondásoktól... A matematikai elméletek tehát szigorúan véve tartalmatlan, jelentés nélküli szimbólumrendszerek, és az interpretáció művelete, mellyel jelentést tulajdonítunk nekik, már nem matematikai tevékenység... Ahhoz tehát, hogy a matematikai tudást valamilyen értelemben biztos alapokra helyezzük, e felfogás szerint nem maguknak a matematikai elméleteknek kell alapot keresni (hiszen azok teljesen szabad és önkényes konstrukciók), hanem a formális-deduktív rendszerek tulajdonságaira vonatkozó elméletnek, az ún. metamatematikának vagy bizonyításelméletnek. Ez az elmélet azonban Hilbert igényei szerint sem nem formális, sem nem axiomatikus, ugyanis egyfajta biztos intuícióból merítkezik... Ez az a priori intuícióra történő hivatkozás mutatja (Lakatos szerint), hogy a formalista program hívei végső soron a matematika euklidészi felfogását vallják, és ezt támasztja alá az is, hogy a formalisták a matematikát kizárólag bizonyító jellegű tudománynak tekintik." "(64. o.) Lakatos számos 20. századi matematikust idéz azon véleményének alátámasztására, hogy az euklidészi álláspontok gyengülésével a matematika kváziempirikus jellege egyre nyilvánvalóbbá vált. Ez viszont azt jelenti, hogy a matematikában is alapvető szerepet kap a cáfolási mechanizmus, vagyis a hamisság áramlása a levezetett tételektől az alapállítások felé... A matematika esetén a cáfolatoknak két típusát különböztetjük meg: a formális cáfolatokat, illetve az informális cáfolatokat." "(64. o.) A matematikai elméletek formális cáfolatát az alaptételekből levezetett logikai ellentmondások nyújtják." "(64. o.) A cáfolatok másik, az előzőnél jóval fontosabb típusát nyújtják az informális cáfolatok. Ezek akkor lépnek fel, amikor a formális elmélet képtelen kielégítő leírást adni az intuitív elképzelések azon csoportjáról, amelyik a formalizálást megelőző ún. informális elméletet alkotja. A formális elmélet ugyanis semmi több, mint egy tetszőleges szintaktikai "játék", amely csak akkor használható a matematika céljaira, ha képes kielégítően megragadni a tárgyát, az intuíció és a korábbi matematikai tevékenység által felismert (létrehozott) objektumok birodalmát..." "(64. o.) Őt azonban nem a hagyományos ismeretelméleti kérdés, az alapok kérdése izgatja, hanem a matematika fejlődésének problémája... meg kell vizsgálnia, hogy valójában miben áll a matematika sikere, vagyis mi az a módszer, melyet a tudás gyarapodását szolgálni képes matematikai tevékenység követ." "(65. o.) A tudománytörténet vizsgálatával nyilvánvalóvá válik, hogy a matematikai elméletek sosem formális kalkulusokként adódtak a matematikusok számára. Ellenkezőleg: a formális elméleteket a matematikusok azzal a céllal hozzák létre, hogy precíz, logikailag áttekinthető keretbe foglalják a már eleve meglevő informális elméleteiket. A formalizálás szerepe éppen abban áll, hogy az informális, az intuíció bizonytalanságával terhelt elméleteket alávesse az egzakt, logikus fogalmi elemzés lehetőségének." "(65. o.) A vizsgált folyamat, melynek segítségével figyelemmel kísérhetjük egy informális intuíció fokozatos fogalmi letisztulását, majd végül formális elméletté merevedését, a következő főbb lépéseken keresztül halad:       1. Naiv sejtés.       2. Bizonyításelemzés.       3. Deduktív elmélet. "(67. o.) Mindezek alapján tehát a matematika nem tévedhetetlen tudomány, tételei és bizonyításai folytonos kritikának vannak kitéve. Az elméletek értékelése azonban nem egy egyszerű, "naiv falszifikacionista" sémának megfelelően megy végbe, hanem... a bizonyításoknak, a pozitív igazolásnak ugyanolyan fontos heurisztikus szerepet kell tulajdonítanunk, mint a cáfolatoknak... Ahogy nincsen vitathatatlan és tévedhetetlen igazolás/bizonyítás a tudományban/matematikában, ugyanúgy nem létezik "döntő" erejű cáfolat sem. Mind az empirikus tudományokban, mind pedig a matematikában... az elméletek "eleve megcáfoltan" születnek, és a heurisztika éppen azáltal jut lényeges szerephez, hogy a létező cáfolatok terhe mellett, ezek fényében képes fejleszteni, módosítani az elméleteket." "(68. o.) Lakatos a történeti dimenziónak alapvető jelentőséget tulajdonít, vagyis - mind Popperhez, mind Kuhnhoz hasonlóan - a tudomány jellemzését nem ahistorikus, pillanatkép-szerű keretek között képzeli el, hanem egy fejlődési folyamat időbeli vizsgálataként. A tudomány történetét problémák történetének látja, ahol az egy-egy problémára adott válasz-kísérletek folytonos történetté kapcsolódnak össze. Ez a folytonosság jelöli ki, hogy mit jelent tudománynak lenni... a tudomány határait Lakatos számára nem más jelöli ki, mint az időben folytonos szálat alkotó tudományos tevékenység (amit viszont, ahogy látni fogjuk, csak az utólagos megítélés képes kellőképpen feltárni)." "(69. o.) Lakatos... a tudományfilozófiáját nem egyszerű elméletnek, hanem sokkal inkább módszertannak szánja... nem a tudományt írja le, de nem is a tudomány számára állít normát: a tudományfilozófia, és ezáltal egyben a tudománytörténet számára írja elő, hogyan végezze a tudomány jellemzését..."   Vissza az oldal elejére   (Szegedi Péter) 3.5. A tudomány evolúciós modelljei "(70. o.) Kuhn megcsinálta a maga forradalmát a tudományfilozófiában, de annak eredményei sok tekintetben neki sem tetszettek... irány, amelyben halad, a tudomány változásaira vonatkozik, és megpróbálja újraértelmezni a tudományos forradalmat és a tudomány fejlődését. Ehhez evolúciós analógiákat használ. ...több jeles tudományfilozófus használja fel ezt a lehetőséget. Ők általában azt mondják, hogy tapasztalati tényként induljunk ki abból, hogy a tudomány fejlődik." "(71. o.) Larry Laudan... tudományfilozófus legjelentősebb műve, amelynek alapján álláspontját ismertetjük A fejlődés és problémái címet viseli. ...Laudan... szerint a tudomány központi eleme a probléma... A tudomány ugyanis... alapvetően egy probléma-megoldó tevékenység. ...a tudomány megpróbálja megoldani a problémákat, és erre... úgynevezett probléma-megoldási hagyományokat használ. Ezek szélesebb körűek, mint az elméletek... Azt a hagyományt fogadjuk el leginkább, amelyik eddig a legtöbb problémát oldotta meg. Ez azonban Laudan szerint nem jelenti azt, hogy e hagyományt is akarjuk követni kutatómunkánkban. Követni azt követik többen, amelyik az adott pillanatban a legnagyobb arányban oldja meg a problémákat." "(72. o.) Lakatoshoz hasonlóan, Laudan is kitér a racionalitás kérdésére. Azt vallja, hogy az emberiség (a tudósok) számára nem az a racionális, hogy ragaszkodjanak egy logikai (és egyben dogmatikus) rendszerhez, hanem sokkal inkább az, hogy megváltoztassák a rendszerüket, ha azzal eredményesebben tudnak problémákat megoldani... A tudomány tehát Laudan felfogásában sem kumulatív és nem konvergál valamiféle elvont "igazság"-hoz, merthogy - mint láttuk - a tudomány feladata nem az igazság kiderítése, hanem a problémák megoldása." "(73. o.) Stephen Toulmin... megindokolja, hogy miért van szükség az evolucionista megközelítésre: szerinte a logikai elemzés - a létező fogalmak és módszerek keretein belül - csak egy "pillanatkép"-et ad a helyes tudományos következtetésről, nekünk azonban "mozgókép"-re van szükségünk, hogy megértsük a tudomány kereteit hatékonyan tágító racionális eljárásokat. ...Toulmin azonban nem a problémákat teszi meg a tudomány központi elemévé, hanem a fogalmakat... az evolúció alanyai nem az egyes fogalmak, hanem a fogalmak összessége, populációja. Ebben a halmazban vannak egymással összefüggő fogalmak (pl. erő, tömeg, impulzus), és vannak össze nem függőek (formális kapcsolattal nem rendelkezők)." "(73. o.) A felmerülő konceptuális problémák megoldását a fogalomhasználó közösség adja meg... A közösséget nem a gondolatai teszik racionálissá, hanem az, hogy kész azokat megváltoztatni... A fogalmak populációját használó közösség valamilyen mértékben képes utánozni az evolúciós biológia variációit, amennyiben új fogalmakat hoz létre, meglévő fogalmakat differenciáltan használ fel és fogalmakat egyesít. E variációkból azután képes kiválogatni a hosszabb távon is használhatóakat, vagyis végrehajt egy szelekciót, és csak a kiválogatott fogalmak élnek tovább." "(75. o.) David Hull... elsősorban a biológia filozófiájával foglalkozott, a tudomány fejlődésére alkalmazta az evolúciós mechanizmusokat. Ebben a vonatkozásban legjelentősebb műve A tudomány mint folyamat, amelyben a tudomány kettős darwini evolúciójáról beszél. Egyrészt végbemegy egy fogalmi evolúció - mint Toulminnál -, másrészt viszont a tudomány Hullnál egyben a társadalmi cselekvés színtere is. Ahogy a biológiában vizsgálja az egyedi szervezetek és a populációk szintjét is, ugyanezt teszi a tudományban. Társadalmi oldalról a tudomány szerinte egyaránt jellemzi az együttműködés és a verseny. A biológiai öröklődés megfelelője a tudományban a hivatkozás az elődökre. Ezt a tudományos szerzők mindig megteszik, mert így biztosítják a maguk számára is az elődök tekintélyét. A hivatkozások azonban általában nem nyúlnak túl messzire, rendszerint csak a témához közvetlenül kapcsolódó nem túl régi cikkekre. A hivatkozás másokra való támaszkodást is jelent, de ez nem akadályozza meg, hogy a szerzők egyben éles versenyben is legyenek egymással. Ez a társadalmi oldal. A tartalmi oldal jellemzésére felhasználja a mém fogalmát, ami a biológiai gén kulturális analogonja, a továbbadható, továbbadódó kulturális egység (egy gondolat, egy dallam stb.). Ezzel próbálja leírni a tudományos gondolatok szelekcióját."   Vissza az oldal elejére     4. A tudományfilozófia szociológiai fordulata   "(76. o.) Az 1970-es évek végén úgy nézett ki, hogy a tudományfilozófia a posztpozitivizmus eredményei és az általa felvetett problémák következtében egyre inkább a szociológiai megközelítések felé fordul. Egyenesen arról beszéltek, hogy a hagyományos értelemben vett tudományfilozófia megszűnőben van, átadja helyét a tudásszociológiának. ...a fordulat a maga teljességében nem ment végbe. Ma az irodalomban éppúgy találkozunk posztpozitivista megközelítésekkel, mint szociológiaiakkal, sőt akár még klasszikus analitikus vagy carnapiánus kutatásokkal is."   (Szegedi Péter) 4.1. Áttekintés "(78. o.) ...Az ideológia az a sokoldalú eszmerendszer, amelyben a társadalom (vagy egyes csoportjai, egyénei) megéli, tudatosítja saját életét. ...a kép, amelyet alkotnak maguknak nem feltétlenül a valóságot tükrözi, legalábbis nem közvetlenül. A képnek olyannak kell lennie, amely lehetővé teszi az élet továbbvitelét. Vajon mindig segít-e az emberen, ha a valóságot objektíven képezi le...? A kialakuló világképben ily módon nem egyszerűen tévedések, féligazságok stb. lesznek jelen, hanem az egész kép, úgy ahogy van, rendszerszerűen hamis. Az ideológia Marx szerint tehát többnyire hamis tudat." "(80. o.) Az idézett marxi felfogás egy változata az 1920-as években hivatalos ideológiává vált a Szovjetunióban. Ez azt jelentette, hogy hozzá előbb-utóbb a szovjet tudósoknak, tudománytörténészeknek is alkalmazkodniuk kellett. Ehhez nehezen találtak kiindulópontot, mert Marx és Engels nem foglalkoztak kifejezetten a tudomány általános problémáival, ennél jobban érdekelte őket a társadalom fejlődése és az ezért indított mozgalmak sorsa." "(80. o.) Borisz Mihajlovics Hesszen... (1931):" "A történelem materialista felfogása szerint a történelmi fejlődésben a meghatározó tényező a valóságos élet termelése és újratermelése. Ez nem jelenti azt, hogy a gazdasági tényező az egyedüli meghatározó tényező. A gazdasági helyzet az alap, de az elméletek fejlődését és egy tudós egyéni munkáját különböző felépítményi elemek befolyásolják: mint az osztályharc politikai formái és eredményei; ezeknek a harcoknak a tükröződése a résztvevők tudatában; politikai, jogi, filozófiai elméletek; vallásos hitek és azok dogmatikus rendszerekké fejlődése." "(81. o.) Hesszen előadásának hatására a tudománytörténészek két táborra szakadtak. Az egyik tábor maradt annál a hagyományos felfogásnál, hogy a tudomány fejlődése kizárólag belső logikájának következménye. Őket nevezték internalistáknak. A velük szembenálló externalisták szerint a tudomány fejlődését külső - társadalmi - tényezők befolyásolják." "(81. o.) John D. Bernalt...: "Az egyedi tudományos kutatónak mindenkor szorosan együtt kellett működnie három embercsoporttal, gazdáival, kollégáival és közönségével." Ezt minden későbbi szociológiai megközelítés figyelembe veszi." "(81. o.) Hesszennek természetesen nemcsak hívei voltak, hanem bírálói is. Az internalista ellenfelek olyasféle érveket hangoztattak, hogy a tudomány a tudósok személyes érdeklődései alapján fejlődik, vagy hogy a tudomány és a technika már rég szétvált stb. Ezek mellett a nem túl erős érvek mellett azonban volt olyan bíráló is, aki alapos elemzésnek vetette alá a Hesszen-féle állításokat. Az eredmény bizonyos szempontból azonban meg is erősítette a szovjet tudós által képviselt irányvonalat." "(82. o.) Robert K. Merton... Munkássága a szociológiában általában is nagy jelentőségű (pl. ő alkotta meg az önbeteljesítő jóslat fogalmát), de mi most kizárólag a tudományszociológia atyjaként tekintünk rá. ...nekilátott, hogy empirikus adatokat találjon... Eközben szembekerül az internalistákkal is, hiszen világosan leszögezi, hogy nem a tudósok személyes érdeklődése számít a tudomány fejlődése szempontjából, hanem a tudományos intézmények. Ahogy ugyanis a társadalomban, úgy a tudományban is vannak intézmények, struktúrák, szervezetek. Megjegyezzük, hogy a szociológiai irodalomban intézményen nem csak valamilyen épülettel azonosítható dolgot értenek, mint mondjuk egy egyetemet..., hanem inkább egy állandósult emberi kapcsolatrendszert, vagy működési módot. Így tehát a tudományos akadémiákon kívül ennek számít mondjuk a család intézménye, vagy egy egyház is." "(83. o.) ...ezen a vonalon haladva... jut el... az intézményszerveződés számára megadott etikai normákhoz. Ez a híres CUDOS, ami az egyes normák angol kezdőbetűiből alkotott betűszó. Az első a kommunizmus(C): a tudományosfelfedezések mindenki tulajdonát képezik – a tudósok feladják szellemi tulajdonjogukat, hogy a cserével elismerést vívjanak ki. A második az egyetemesség (U): az igazságra törekvést egyetemes és személytelen kritériumok alapján értékelik, tekintet nélkül a faji, osztály, nemi, vallási vagy nemzeti alapokra. A harmadik az érdek nélküliség (D): a tudósokat akkor jutalmazzák, ha látszólag önzetlen módon cselekszenek. Az utolsó pedig a szervezett szkepticizmus (OS): minden gondolatot szigorú és alapos közösségi ellenőrzésnek kell alávetni. Nyilvánvalóan ezek a követelmények csak ideális esetben teljesülnek, vagyis soha. Az hogy mikor, milyen mértékben és miért, az a szociológiai vizsgálatok legérdekesebb tárgya lehet." "(84. o.) a tudomány azért foglalkozik bizonyos kérdésekkel, mert azok megválaszolására társadalmi igény van, akár a gazdasági, akár valamilyen másféle szférából. Ez tehát az intézményeken keresztül befolyásolhatja például a tudomány haladási irányát, a haladás sebességét. Nem állít azonban olyasmit, hogy ezek a külső hatások beavatkoznának magukba a tudományos ismeretekbe, a tudásba is. Nagyjából ugyanabban az időszakban, mint amikor Merton fellép, megjelenik ez a lehetőség is." "(84. o.) Mannheim Károly... a hamis tudat problémáját gondolja tovább. ...vélekedéseink pártállásunktól is függhetnek. ...a természettudományokban is felmerül, a pártálláspontok egészen eltérőek lehetnek. Hogy ezek a nézetek meghatározzák a társadalom- és történelemfelfogást, vagyis magukat a társadalom- és történettudományokat, az eléggé hihető. A kérdés az, hogy ez a pártosság érvényesül-e a természettudományokban is... Az 1970-es évektől - amikor a tetszhalott állapotból a tudásszociológia feltámadt - készültek ezzel kapcsolatos esettanulmányok is." "(85. o.) Herbert Marcuse... a társadalmi összfolyamatot vizsgálja. Abban is hasonlít Mannheimhez, hogy korának több divatos elméletét próbálja meg integrálni. ...a modern tudományt a funkcionális "hogyan?" kérdés érdekli, nem a metafizikai "mi?". Ennek következtében a valósághoz mint eszközök (hipotetikus) rendszeréhez közelít. Így a tudomány valójában a technika jegyében fejlődik. Ez a technika ráadásul... hiába tartják semlegesnek, valójában - politikai jellegű, mert a természet átalakítása az ember szükségszerű átalakítását vonja maga után. A technikához (és a politikához) kötődés miatt a tiszta tudományos gondolkodás (a maga belső igazságaival) és a tudomány felhasználása a társadalmi valóságban nem választható széjjel. Ugyanezért a tudomány csak gyakorlati, nem pedig abszolút bizonyosságot teremt. A hatékonyság növekszik, a természet - és ezáltal az ember - átalakításának határa csak az anyag még le nem győzött ellenállása. A természet feletti egyre hatékonyabb uralomhoz vezető tudományos módszer szolgáltatta a fogalmakat és eszközöket az embernek ember feletti egyre hatékonyabb uralmához is. Az emberi szabadságnélküliség (eldologiasodás, elidegenedés) mint az életet kényelmesebbé és a munkát termelékenyebbé tevő technikai apparátusnak való alávetettség jelenik meg, nem politikaiként, vagyis úgy tűnik, mintha technikai kényszerek között élnénk, holott ezek Marcuse szerint politikai kényszerek. A tudomány így stabilizáló, statikus, konzervatív funkciót tölt be a társadalomban. Ez fordítva is fennáll, ha a társadalom megváltozna, akkor az a tudományt is megváltoztatná. ...a tudomány éppen úgy alá van vetve a tőkének, a fogyasztói társadalom működésének, mint a társadalom bármely más alrendszere." "(86. o.) A legutóbb említett elméletek makroszociológiai jellegűek volta, a nagyléptékű társadalmi folyamatokból vontak le következtetéseket a tudományra vonatkozóan, de nem vizsgálták az alacsonyabb szintű eljárásokat, döntéseket, bennük a tudósok szerepét." "(86. o.) A legutóbb említett elméletek makroszociológiai jellegűek volta, a nagyléptékű társadalmi folyamatokból vontak le következtetéseket a tudományra vonatkozóan, de nem vizsgálták az alacsonyabb szintű eljárásokat, döntéseket, bennük a tudósok szerepét. Most olyan megközelítések felé haladunk, amelyek ezt a szintet is figyelembe veszik." "(86. o.) Paul Forman... a Weimari Köztársaság kulturális légkörének, az okságnak és a kvantumelméletnek az összefüggéseiről... konklúziója, hogy "az atomfizika tényleges problémái csak másodlagos szerepet játszottak ennek az akauzális meggyőződésnek a születésében, hogy a legfontosabb tényező a fizikusokra mint a német tudományos közösség tagjaira nehezedő szociális-intellektuális nyomás volt." ...első állítása, hogy a Weimari Köztársaság szellemi légköre ellenséges volt a kauzalitással, a fizikával és a matematikával szemben. Az I. világháborús vereség után terjedni kezdett az irracionalizmus, a miszticizmus, az életfilozófia, a holizmus (a biológiában a vitalizmus, a pszichológiában a gestaltizmus)... A német középosztály számára ez az állandó politikai, gazdasági, erkölcsi, intellektuális, kulturális és tudományos válság időszaka volt, és ezt így is élték át. Forman második állítása, hogy a német fizikusok és matematikusok alkalmazkodtak a Weimari Köztársaság szellemi légköréhez. Elsősorban Wien népszerűsítő előadásain keresztül próbálja bizonyítani, hogy viszonylag rövid idő alatt a fizikusok a (machi) pozitivizmustól az életfilozófiához fordultak. Forman harmadik tézise, hogy a vázolt külső hatások következtében afizikában létrejött egy okság-ellenesirányzat. Természetesen nem tagadja, hogy voltak olyan elméleti fizikusok, akik továbbra is kitartottak a kauzalitás mellett, így Planckot és Einsteint említi. Ahogy a harmadik tézis tulajdonképpen az első kettő következménye, úgy a végső állítás is dedukálható az előzőekből: a kvantumelméleti kauzalitás tagadása is az említett külső okoknak köszönhető." "(88. o.) Steven Brush szerint például a dolog sokkal régebbi eredetű: "Anélkül, hogy kételkednék a sugárzás emissziója és abszorpciója, a hullám-részecske dualizmus és a Weimari Németország kulturális környezete által felvetett újabb problémák döntő fontosságában, hangsúlyozom azoknak a gondolkodási áramlatoknak a folytonosságát, amelyek Fourier-től Helmig, Maxwellig, Boltzmannig, Planckig, Bornig és Heisenbergig futnak" . Az akauzalitást Brush fizikai szempontból a statisztikus módszerre, azt pedig az irreverzibilitás problémájára vezeti vissza: "Forman beszámolójához azt a megjegyzést tenném, hogy az irreverzibilitás jól ismert statisztikus interpretációja sugallt egy védhető pozíciót minden fizikusnak, aki úgy érezte, hogy el kell távolodnia az abszolút kauzalitástól. És ténylegesen pontosan ez volt a javaslata számos Forman által tárgyalt tudósnak, Franz Exnernek, Walther Nernstnek és Erwin Schrödingernek. Talán mindegyik törvény statisztikai, különösen a termodinamika első törvénye (az energiamegmaradás)." A filozófiai alapokat tekintve is más a véleménye, mint Formannak: "A determinizmusról az indeterminizmusra való átmenet világosan a pozitivista-pragmatista-operacionalista-instrumentalista-fenomenalista hozzáállással függ össze, amit sok fizikus elfogadott a XX. század elején, részben Ernst Mach és a XIX. századi mechanicizmus más kritikusainak hatására, részben az atomfizika új eredményeinek bármilyen konzisztens elméleti sémába való beillesztése nehézségeinek eredményeként."" "(88. o.) Mint láttuk az első Forman-tézissel kapcsolatban az irodalomnak és így nekünk sincs ellenvetésünk. Kezdjük tehát a másodikkal, a német fizikusok és matematikusok behódolásával a Weimari Köztársaság velük szemben ellenséges szellemi légkörének... a Formanénál jóval árnyaltabb képet kell kialakítanunk a fizikus társadalom vallási, politikai és filozófiai csoportosításának kölcsönös áthatásairól. Vagyis a szociális környezet hatását bonyolítja, hogy az adott esetben például a fizikusok (értelmiségiek lévén) származásuk, neveltetésük, politikai és ideológiai nézeteik, és hozzátehetjük, hogy fizikusi munkásságuk tekintetében egyáltalán nem képeznek homogén csoportot, és ennek megfelelően a külső hatások befogadásában és reakcióikban elég nagy különbségeket mutathatnak. ...a ...kérdés..., hogy a szellemi környezet hatása csak a stílusra vonatkozik, vagy pedig a tudomány tartalmát is meghatározza, ahogyan azt Forman állítja." "(89. o.) Kragh... Laqueur... Brush... Henle... Jammer... egyetértenek abban, hogy a sok változó kezelésére irányuló módszerek hozták be a fizikába az indeterminizmust. A mi véleményünk szerint is e nézetrendszer fizikában való korábbi megjelenése kapcsán a statisztikus fizikát kell említenünk; az vezette be a tömegjelenségekre vett átlagokat, a valószínűségszámítást, amelyek alkalmazásakor önként vagy kényszerből eltekintett az individuális folyamatok oksági leírásától. Így megteremtődött a lehetőség arra, hogy létrejöjjenek a megmaradási tételeket csak statisztikusan érvényesítő, vagy akár akauzális elméletek." "(90. o.) A kvantummechanikai akauzalitás vizsgálatához mi is Bohr, Kramers és Slater cikkét vesszük szemügyre, ugyanis a Heisenberg-féle mátrixmechanika közvetlen előzményei között itt jelenik meg először explicite az indeterminizmus lehetősége. Ennek a kvantumelmélet alapelveit tárgyaló részében leírják, hogy óriási nehézségek vannak annak az időintervallumnak a problémája körül, amelyben a sugárzás kibocsátása kapcsolatban van a végbemenő atomi átmenettel (megjegyezzük, hogy ezek miatt a nehézségek és részben a kialakuló interpretáció miatt a probléma azóta sem megoldott, sőt nem is tárgyalt)... E bevezetés után "Ami a kvantumelmélet lényeges vonását képező átmenetek végbemenetelét illeti, leteszünk minden kísérletezésről a távoli atomokban végbemenő átmenetek közötti kauzális kapcsolatokkal, és különösen az energia- és impulzus-megmaradási elvek közvetlen alkalmazásával, amely oly jellemző a klasszikus elméletekre. ...Az egymástól nagyobb távolságra levő atomok közötti kölcsönhatással kapcsolatban... feltételezzük az egyes átmeneti folyamatok függetlenségét, ami éles ellentétben áll az energia- és impulzus-megmaradás klasszikus igényével. Így feltesszük, hogy egy indukált atomi átmenetet nem közvetlenül egy távoli atomban végbemenő átmenet okoz, amelyre a kezdeti és végső stacionárius állapot közötti energiakülönbség azonos. ...Ez a függetlenség nemcsak az energia-megmaradást redukálja statisztikus törvénnyé, hanem az impulzus-megmaradást is."" "(91. o.) Ami a dán Bohrt illeti, nem valószínű, hogy felfogását a weimari légkör határozta volna meg. Fenti nézeteit az váltotta ki, hogy erősen ragaszkodott az általa bevezetett korrespondenciaelvhez, és eléggé mereven elzárkózott a fénykvantum-hipotézistől. Ha ugyanis azt tételezi fel, hogy a kibocsátott és az elnyelt sugárzás között oksági kapcsolat van, és ezzel együtt szigorúan érvényesül az energia- és impulzus-megmaradás, akkor a kibocsátás és elnyelés diszkrét volta miatt közvetlenül adódik a sugárzás kvantumos (részecske) természete, amit viszont összeegyeztethetetlennek tartott a hullámtermészettel. Emiatt akár hajlandó volt elvetni az okság elvét és a megmaradási törvények szigorú érvényesülését is... világnézeti-filozófiai alapállása... a kierkegaardi filozófia bizonyos elemei... és a machi pozitivizmus. ...A cikk utóéletének külön érdekessége, hogy a kauzalitással és a megmaradási törvényekkel kapcsolatos állításait kísérletileg cáfolták..., az akauzalizmus mégis tovább élt." "(91. o.) Paulira ifjúkorában rendkívüli benyomást gyakoroltak keresztapjának, Ernst Machnak a nézetei. Már 1919-ben az a véleménye, hogy csak elvileg megfigyelhető mennyiségeket szabad bevezetni a fizikába, később konkrétan is tiltakozik az elektronpálya fogalma ellen. Véleménye erősen hatott... Heisenberg álláspontjára: "Ismeretes, hogy a formális szabályokkal szemben, melyeket általában a kvantumelméletben megfigyelhető mennyiségek (pl. a hidrogénatom energiája) kiszámítására használnak, az a súlyos kifogás emelhető, hogy e számítási szabályok lényeges alkotóelemként olyan mennyiségek között fennálló összefüggéseket tartalmaznak, amelyek úgy látszik elvileg megfigyelhetetlenek (mint pl. az elektron helye, keringési ideje), hogy tehát ezeknek a szabályoknak nincs szemléletes fizikai alapjuk, hacsak nem akarunk még mindig ragaszkodni a reményhez, hogy a mondott, mindeddig megfigyelhetetlen mennyiségeket később talán kísérletileg hozzáférhetővé lehet tenni... A dolgok ilyen állása mellett tanácsosabbnak látszik reményünket az eddig meg nem figyelt mennyiségek (így az elektron helye, keringési ideje) megfigyelésére teljesen feladni, ...és kísérletet tenni egy a klasszikus mechanikával analóg kvantumelméleti mechanika kiépítésére, melyben csak megfigyelhető mennyiségek közötti összefüggések fordulnak elő." Born visszaemlékezései szerint éppen ez a filozófiai elv oldotta meg a problémákat." "(92. o.) 1926-ban megjelentek Schrödinger cikkei, amelyekben de Broglie nyomán nemcsak egy teljesen más matematikai apparátust mutat be a kvantumelméleti problémák kezelésére, hanem az értelmezést és a világnézeti előfeltevéseket illetően is eltér a Bohr-Heisenberg felfogástól. Max Bornt aki a mátrixmechanika egyik kidolgozója volt megragadja a Schrödinger-féle kép is, és megpróbálja azt is hasznosítani munkájában. Az értelmezést illetően is valami köztes pozíciót kíván elfoglalni: "A kvantummechanika... kiindulópontját az a gondolat képezte, hogy a folyamatok egzakt téridőbeli leírása egyáltalán nem lehetséges; így beéri megfigyelhető mennyiségekre vonatkozó összefüggések felállításával... Schrödinger ezzel szemben úgy látszik a hullámoknak... realitást tulajdonít... E két felfogás egyike sem látszott számomra kielégítőnek. ...A részecskék mozgása valószínűségi törvényeket követ, maga a valószínűség azonban az okság elvével összhangban terjed tova. (Azaz úgy, ha ismerjük az állapotot minden pontban és egy pillanatban, ez az állapot eloszlását minden későbbi időre meghatározza.)" Born szerint az okság tehát fellelhető a kvantummechanikában, de annak nem minden területén: "A javasolt elmélet ezzel szemben nem felel meg az egyes események kauzális meghatározottságával szemben támasztott követelményeknek. Ezt az indeterminizmust különösen hangsúlyoztam előzetes közleményemben... Természetesen bárki számára, aki ebbe nem kíván belenyugodni, nyitva áll a lehetőség, hogy feltegye: léteznek további... paraméterek, melyek az egyes eseményeket determinálják... Akárhogy is legyen azonban, ez a lehetőség mit sem változtat az ütközési folyamatok praktikus indeterminizmusán, hiszen a fázisokat nem tudjuk megadni; különben is így ugyanazokhoz a képletekhez kell jutnunk, mint az itt javasolt 'fázismentes' elméletben."" "(92. o.) Az ütközési folyamatok következetes borni felfogásában egyébként az egyes részecskéknek van helyük és sebességük, mozgásuk pedig determinált, tulajdonképpen csupán a róluk szerzett ismereteink valószínűségi jellegűek és a hullámfüggvény így tudásunkra vonatkozik, nem rendelkezik fizikai valósággal. A hullámtulajdonságokat demonstráló kísérletek azonban arra utaltak, hogy a hullámfüggvény valamiképpen az egyedi objektumok jellemzője is. Bizonyos mértékig ezt az ellentmondást oldja fel Heisenberg a határozatlansági relációt ismertető cikkében, amelyben pozitivizmusa ellentétben Bornnal igen határozott formát ölt: "Ha tisztázni akarjuk, hogy miként értendő a kifejezés 'az objektum helye'... úgy meghatározott kísérleteket kell megadnunk, melyek segítségével elgondolásunk szerint 'az elektron helye' megmérhető; másként nincs értelme ennek a kifejezésnek." ...a határozatlansági reláció... értelmezés elvi következményei: "A kauzalitás törvényének éles megfogalmazásában, amely szerint 'ha a jelent pontosan ismerjük, úgy a jövőt kiszámíthatjuk', nem az utóbbi következtetés, hanem az előfeltevés téves. A jelen, az azt meghatározó összes adat megismerése elvileg nem lehetséges... kísértést érezhetünk, hogy azon sejtésnek adjunk kifejezést, amely szerint az észlelt statisztikus világ mögött még egy 'valóságos' világ rejlenék, melyben a kauzalitás törvénye érvényes. Az ilyen elmélkedések azonban ezt kifejezetten hangsúlyozzuk terméketlennek és értelmetlennek tűnnek számunkra. A fizikától csak azt kívánjuk, hogy formálisan leírja az észleletek kapcsolatát. A dolgok valódi állásának helyesebb jellemzése inkább így adható meg: Minthogy minden kísérlet a kvantummechanikának... van alávetve, a kvantummechanika a kauzalitás törvénye érvénytelenségének definitív megállapítását adja." " "(93. o.) Bohr... az egyes és az általános viszonyáról a következőket írja a Félelem és reszketésben: "A hit éppen az a paradoxon, hogy az egyes mint egyes magasabb rendű az általánosnál, igaza van vele szemben, annak nem alá, hanem fölé van rendelve, csakhogy éppoly fontos azt is megjegyezni, hogy ugyanaz az egyes, aki mint egyes az általánosnak alá volt rendelve, most az általánoson keresztül olyan egyessé válik, aki mint egyes az általános fölé van rendelve; hogy az egyes mint egyes abszolút viszonyban áll az abszolúttal. Ez a nézőpont nem közvetíthető, mert minden közvetítés éppen az általános erejénél fogva történik; a gondolkozás számára ez megközelíthetetlen paradoxon, és mindörökké az marad."" "(93. o.) ...a már Nobel-díjas Bohr... kifejtette, hogy a kvantumposztulátum amely szerint az atomi folyamatokban diszkontinuus vonások vannak - "következményeként az atomi jelenségek kauzális tér-időbeli leírásáról bizonyos mértékben le kell mondani... az atomi jelenségek minden fajta megfigyelése szükségszerűen a mérőeszközzel való, el nem hanyagolható kölcsönhatást von maga után... be kell tehát érnünk azzal, hogy a tér-időbeli leírást és a kauzalitás követelményét melyek egyesítése a klasszikus fizika elméleteire jellemző mint tapasztalatunk tartalma leírásának komplementer, de egymást kizáró vonásait fogjuk fel, amelyek a megfigyelések, ill. definíciók lehetőségeinek idealizációját jelképezik." Bohr szerint ezek az egymást kizáró vonások ki is egészítik egymást, azaz a valóság ezeken az ellenpólusokon keresztül közelíthető meg." "(93. o.) Konkrét fizikai objektumok esetében a komplementaritás úgy jelentkezik, hogy azok bizonyos kísérletekben individuális részecskeként, máskor hullámok módjára viselkednek. Bohr lényegében lemond arról, hogy ezeket a tulajdonságokat egységükben értelmezze. Heisenberg pozitivista kiinduló gondolata nála elméletté kristályosodott. A machi pozitivizmus középpontjában az érzet állt, Bohr koppenhágai iskolájának a mérés a fő fogalma. "...éppen a mérőeszközzel való minden egyes megfigyeléskor... jelentkezik egy teljesen új ellenőrizhetetlen elem... valamely részecske helykoordinátáinak mérése nem egyszerűen véges megváltozását eredményezi a dinamikai változóknak; a részecske helyének rögzítése teljes mértékű szakítást jelent a dinamikai viselkedés kauzális leírásával, éppúgy amint impulzusának ismerete mindenkor csak a téridőbeli tovahaladás nyomon követésében támadó áthidalhatatlan hézag árán lehetséges."" "(94. o.) Összegezzük tehát a következtetéseket a konkrét esetre (és ezáltal bizonyos mértékig a tudomány általábani fejlődésére) nézve. Először is a tudósok különösen bonyolult és változó társadalmi viszonyok közepette nem alkotnak homogén közösséget, ezért a környezet hatásaira sem egyformán reagálnak. Másodszor egy tudományon belüli mégoly ideológiai töltetű jelenségnek, így a kvantummechanika indeterminizmusának gyökereit a tudományon belül is keresni kell, és ilyenek találhatók is. Esetünkben a statisztikus fizikát említettük. Világos továbbá, hogy ilyenek lehetnek például szintén a fizikán belülről felmerülő ellentmondások: mint a stacionárius állapotok és a klasszikus elektrodinamika közötti, a hullám- és részecsketermészet közötti. Harmadszor a tudományos(paradigma) váltások esetében nem elhanyagolható a (belső) válságok szerepe. És bár a fizikus (de általában a tudomány legalább Arisztotelész óta) az összefüggések, meghatározottságok, okok feltárását tekinti feladatának a maga területén, úgy tűnik, hajlandó lemondani az okság elvéről is, ha alkalmazása reménytelenül nehéznek látszik, azért, hogy legalább valamilyen bármilyen más (funkcionális vagy strukturális) összefüggést találjon. ...Az persze, hogy ki mit talál reménytelennek és problémái megoldásához a rendelkezésre álló lehetőségek közül melyiket választja (egyáltalán milyen lehetőségeket lát meg), az részben szubjektív kérdés." (Ropolyi László) "(103. o.) Newton... A harmadik törvény a dinamikai szituáció szereplőit egyenrangúaknak tekinti. A szituáció tipikus szereplői: az egyik és a másik (test). Adott esetben az egyik test a vizsgált objektum, a másik pedig az objektum környezete szerepét tölti be, ilyenformán egy adott szituációban eltérő pozícióban vannak. De a harmadik törvény előírása szerint különbségük csak viszonylagos, hiszen az objektumnak tekintett test egyúttal és szükségképpen maga is környezet a másik test számára, és viszont: a környezet szerepét játszó test maga is objektummá válik a kölcsönhatás következtében. Azaz az objektum és környezete egyenlő pozicióban vannak: mindkét test objektum és környezet is egyszerre. Természetük szerint egyenlők, csak a leírás kedvéért teszünk közöttük (ahogy Newton mondta: matematikai) különbséget. Ráadásul az egyenlőség érvényre jut a hatásfolyamatában és eredményében is. Mindkét test aktív és passzív egyszerre. Valójában hatásról nem is beszélhetünk, csak kölcsönhatások vannak." "(104. o.) A középkori dinamikai szituációhoz képest ez valódi forradalmi változást jelent, az objektum-környezet szerepek nem eleve adottak immár, az objektum felszabadult. Az emancipálodott objektum azonban nem uralkodik, hanem csak egyenlőnek tudhatja magát környezetével. A newtoni dinamikának a harmadik törvényben kifejeződő alapvető ideológiai tartalma így az individuális szabadság és egyenlőség deklarációja."   Vissza az oldal elejére   (Soós Sándor, Kampis György, Gulyás László) 4.2. A tudományfilozófia kvantitatív szociológiai módszerei "(107. o.) A huszadik század második felében a tudományfilozófia szociológiai fordulata egy leíró megközelítést helyezett az előíró, a "sohasemvolt" idealizált tudományt előtérbe állító logikai-tudományelméleti módszertan helyébe. Az új megközelítés - annak részeként, hogy a megvalósult tudomány érdekelte - elsősorban tudásszociológiai kérdésekkel foglalkozott, vagyis a tudományos tudás társadalmi beágyazottságával, feltételeivel, történeti hagyományaival. Ez továbbra is egy metaelméleti, ezért a konkrét tudomány művelői által sokszor gyanakvással szemlélt terület. Mindezekkel párhuzamosan azonban megnőtt az érdeklődés a szó társadalomtudományi értelmében vett szociológia, közte a tudományszociológia alkalmazása iránt is. A tudományszociológia sokféle célja között kvantitatív, mennyiségtani leírások megalkotására, a tudományos tevékenység egészének - és ennek részeként a tevékenység társadalmi, intézményi vonatkozásainak - dokumentálására jelentkezett igény." "(107. o.) Részben e motivációból nőtt ki a tudománymetria, ami a tudományos tevékenység "mérését" és elemzését jelenti. Első képviselői Derek de Solla Price és Eugene Garfield voltak..." "(107. o.) de Solla Price... A hatvanas években elsőként fogalmazza meg azt a tézist, hogy a tudományos szerzők 25%-a felelős a megjelent cikkek 75%-áért, majd néhány évvel később felismeri azt is, hogy ez a citációkra (idézésekre) is igaz, továbbá, hogy a közlemények idézési hálózatának mind a bemenő (idézés oldali) mind pedig a kimenő (idézet oldali) fokszámeloszlása hatványfüggvény-jellegű. Sőt, ezen túlmenően modellt alkot az eloszlás keletkezésére is - mely azon a feltevésen alapul, hogy a nagy még nagyobb lesz, azaz hogy a publikációk a korábbi sikerességük arányában, hólabdaszerűen "vonzzák magukhoz" a további idézéseket. (Az "akinek van, annak adatik" bibliai idézet forrása, a Máté evangélium miatt ezt sokszor "Máté-effektus" néven is emlegetik.)" "(108. o.) Amennyiben a tudománymetria alapfeladata a tudomány szerveződésének, működésének kvantitatív vizsgálata, akkor a tudományos tevékenység mérhető, számszerűsíthető indikátoraira van szükség. Lévén a kutatás eredményei - és meglepően sok további jellemzője - legáltalánosabb esetben a szakmai közleményekben, publikációkban, vagyis a tudomány formális kommunikációjában érhetők tetten, a kívánt indikátorok elsősorban ezekre alapozhatók. A tudománymetria ezért klasszikusan és mindenekelőtt bibliometria, ennek kulcsai a publikációs és idézési adatok." "(109. o.) Ma már köztudomású például, hogy az egyes tudomány-, sőt szakterületek mérete, kibocsátási és idézési rátája egészen különböző. Például a biológia és az orvostudomány területén a közösség szokásrendszere szerint "egy kísérlet – egy cikk", és részben ennek megfelelően, cikkenként sok hivatkozás elvárt a megelőző eredményekre. Ezzel szemben például az ökológia már jóval kevésbé hivatkozás intenzív, a távolabbi matematika területén pedig igen keveset szokás hivatkozni. A különböző területekről származó szereplők nyers statisztikáinak egymással való közvetlen összehasonlítása már csak ezért sem kielégítő méréstechnika." "(109. o.) ...az idézések - mint hatásmutatók - sajátos, időbeli viselkedést mutatnak. Értelemszerűen a citációk mindig a publikáció megjelenését követik és időben halmozódnak. A fiatalabb közleményeknek ezért jellemzően kevesebb az idézése, ez viszont eleinte nem azok minőségével, hanem az idézésre rendelkezésre álló idővel van összefüggésben... Ezért a közleményeket azonos idő alatt kifejtett hatásuk szerint kell összemérni." "(110. o.) Az Impakt Faktor egy alapvető korrekciós technika, a normalizálás eredménye, és (legismertebb változatában) egy-egy folyóirat átlagos idézettségét tükrözi évenként, vagyis az egy (megelőző két évben megjelent) cikkre jutó citációk mennyiségét... szokás az impakt faktort némi malíciával a népszerűség mutatószámának is nevezni, minthogy nem tesz különbséget az idézések között azok forrása, pl. szakterülete szerint ("anything goes"). Mára ezért számos finomítása és alternatívája van forgalomban, amelyek pl. algoritmikusan differenciálnak a különböző helyről érkező hivatkozások között, így a puszta népszerűség helyett a szűkebb szakmai presztízs kimutatására is alkalmasak lehetnek (pl. Scimago Journal Rank, SJR vagy az Eigenfactor nevű index), vagy éppen "automatikusan" figyelembe veszik a szakterületi eltéréseket (pl. Source Normalized Impact, SNIP)." "(110. o.) ...nagy népszerűségnek örvendő mutató - az ötletgazdájáról elnevezett - Hirsch-index. A javaslat eredetileg az egyén jellemzésére irányult, de bármilyen, idézett publikációkkal rendelkező szereplőre vonatkoztatható (intézmény, ország,szakterület stb.). Szellemessége főként abban áll, hogy kiegyensúlyozottan igyekszik figyelembe venni mindkét oldalt, a produkciót és hatást is: ha egy kutatónak 30 a Hirsch-indexe, az annyit tesz, hogy harminc olyan közleménye van összesen, amelyek egyenként legalább harmincszor voltak idézve; a többi közleménye, akármennyi is van belőlük, ennél kevesebbszer. Ha tehát valaki csak egyetlen, de nagyon sikeres cikket ír, sok száz idézéssel, akkor a H-indexe 1 marad..." "(112. o.) ...az értékelő tudománymetria nem nélkülözheti a tudomány tényleges szerveződésének, működésének vizsgálatát. Ahhoz például, hogy figyelembe vehessük a szakterületek hatását az értékelésben, szükség van a szakterületek kvázi-objektív, adatalapú azonosíthatóságára és elhatárolására vagy éppen összefüggéseik meghatározására: meg kell tudni mondani, mi az a szakcikk-halmaz (referenciahalmaz), amelynek jellemzőihez képest egy cikket, szerzőt vagy intézményi portfóliót értékelhetünk. A tudomány empirikus vizsgálata természetesen nem csak az értékeléshez szolgáltat alapot: a tudományos trendek elemzése (tudománydinamika), a kutatási frontvonalak (azaz a kialakulóban lévő, élen járó irányok) meghatározása, a kutatási együttműködések hatásának feltérképezése, hogy csak néhányat említsünk, mind alapvető bemenetei az informált tudománypolitikának és stratégiának. Ezek az - értékelést is részben megalapozó és azzal szoros összefüggésben lévő - szakterületi irányok együttesen a strukturális tudománymetria összefoglaló néven tárgyalhatók." "(112. o.) ...két intenzíven fejlődő részterületét említjük meg: az informált kutatásértékelést támogató ún. tudománytérképezést, valamint a tudománypolitikában alapvető tudományos együttműködések, hálózatok elemzését. A tudománytérképezés egyik fő célkitűzése a dinamikusan változó nemzetközi tudomány mindenkori szak- és tudományterület-rendszerének felmérése, azonosítása." "(121. o.) A kutatási kompetenciák publikációs kibocsátáson alapuló térképezésének közelebbi célja a K+F szereplőinek olyan szerkezeti átvilágítása, amely lehetővé teszi a kutatási profilok egységes és összemérhető strukturális–kvantitatív jellemzését, ezen keresztül pedig az intézmény elhelyezését a tudomány mindenkori (országos, nemzetközi stb.) piacán. A jellemzés egy szakmai (tudománymetriai) módszerekkel előállított referenciarendszeren, ún. "tudománytérképen" vagy alaptérképen alapszik. Az összehasonlítások alapját képező tudománytérkép (global map of science) nemzetközi citációs adatbázisok teljes tartalmának feldolgozásából származik, és a szakterületek mindenkori kapcsolatrendszerét kódolja (a szakterületekké aggregált folyóiratok hivatkozásainak feltérképezése alapján), vagyis a mindenkor nemzetközi tudományrendszert ("tudománypiacot") ábrázolja." "(121. o.) ...a bibliometriai kompetenciatérképezés a vizsgált egység (kutató, intézmény, régió...) publikációs kibocsátásának, ún. publikációs aktivitásának elemzésén alapul." "(123. o.) Összefoglalva az látható és mondható, hogy manapság a tudománymetria a tudomány modellezésének tudománya lett, amely továbbra is széles és egyre kifinomultabb eszköztárat szolgáltat a kutatásértékelés számára. Módszertani szempontból nyitott: a matematikai statisztika, hálózatelmélet, adat- és szövegbányászat, adatbázis-tervezés, az információtudomány számos más területe szerepel arzenáljában, miközben átfed ökonometriával, tudományszociológiával és még számos területtel. Egyik legkritikusabb és leghangsúlyosabb pontja természetesen az alkalmazása: kellő körültekintéssel és szakszerűen alkalmazva valóban nagy haszna vehető a szakpolitikák minden szintjén, és a tudomány szociológiájában." (Ez a fajta - finanszírozó felől indított - kutatói és intézmény értékelés arra sarkalja a kutatókat és intézményeket, hogy jó eredményt érjenek el az értékelésben, nem arra, hogy jó eredményt érjenek el a tudományos munkájukban. Ez több felesleges "látszat tevékenységet" (pl. saját folyóirat és könyvkiadás a saját közlemények megjelentetésére) indított el, amelyek társadalmi szinten erőforrás pazarlást jelentenek (csak a hatás nélküli publikációk áradatát növelik).)   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 4.3. David Bloor és a tudásszociológia Erős Programja "(124. o.) A tudománytanulmányok (science studies) mára bevetté vált - "relativista", "konstruktivista" "második hullámbéli" - hagyományának legfontosabb elméleti táptalaja, a Kuhn által kidolgozott szemlélet és fogalmi tér mellett, az ún. tudásszociológiai Erős Program, melyet az "edinburgh-i iskola" tagjai, David Bloor, Barry Barnes, John Henry és mások dolgoztak ki. Az iskola egyfelől a tudásszociológiai tradíció folytatására és meghaladására vállalkozik annyiban, hogy a tudás szerkezetének szociológiai elemzését célozza. Ám szemben a terület klasszikus szerzőivel, kiterjeszti annak érvényességét az egzakt tudományos tudás területeire is, és elsősorban ezekkel foglalkozik, folytonosnak látva a tudományos tudást az emberi megismerés más formáival." "(125. o.) Az Erős Program módszeres kifejtését Bloor egyik könyvében találjuk. A programot négy elvvel szokás jellemezni: 1) Okság-elv. Minden tudáselem jelenlétére kauzális magyarázatot kell adni. 2) Pártatlanság-elv. Hamisnak és igaznak, racionálisnak és irracionálisnak vélt elemeket egyaránt meg kell magyarázni. 3) Szimmetria-elv. Igaznak és hamisnak tartott vélekedéseket ugyanúgy, ugyanolyan okokkal kell magyarázni. 4) Reflexivitás-elv. A tudásszociológiának önmagát ugyanúgy kell magyaráznia, mint a vélekedések bármely másrendszerét." "(125. o.) Okság-elv. Az, hogy a tudás esetén a szociológus okokat keres, azt jelenti, hogy pontosan ugyanúgy jár el, mint bármely más tudós, beleértve a természettudósokat, akik szintén az általuk vizsgált jelenségkörök okait próbálják feltárni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Bloorék számára a szociológia tudomány, méghozzá az angol science kifejezés értelmében, amelybe általában csak a természettudományokat szokás sorolni, míg a humán-, bölcsészet- és társadalomtudományok (a művészetekkel együtt) többnyire a "két kultúra" dichotómia másik oldalára esnek. Másrészt ez azt jelenti, hogy a program naturalista, ugyanis a tudás "mint természeti jelenség" iránt érdeklődnek. Elképzelésük szerint az, hogy az emberek rendelkeznek tudással, egy olyan jelenség, amely empirikus módon, a tudományos kutatás eszközeivel vizsgálható, vagyis a tudás természete tudományosan feltárható." "(126. o.) Pártatlanság-elv. Ha kizárjuk a normatív elemeket a magyarázatból, akkor nem tudunk különbséget tenni igaz/hamis vagy racionális/irracionális hitek között. Vagyis ezen szokásos dichotómiák mindkét ága magyarázatot igényel. Ha valaki jól gondol valamit, az ugyanúgy oksági folyamat eredményeként áll elő, mint amikor téved. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a tudománytörténet és tudományfilozófia gyakorlatában többnyire a hamis hiteket szokás magyarázni, az igaznak tartottakat nem. Mondhatnánk, hogy ha valaki úgy gondolja a dolgot, ahogy az valójában van, akkor azt nem kell magyarázni, hiszen azért gondolja úgy, mert az úgy van, és kész. Ha viszont nem úgy gondolja, akkor az azért lehet, mert mindenféle torzító hatások - például kulturális dogmák és hiedelmek - hamis képzetekhez vezetik. Ez az ún. "tévedésszociológia" attitűdje, vagyis csak ott van szükség szociológiai (vagy antropológiai, pszichológiai stb.) magyarázatra, ahol tévedéssel találkozunk." "(126. o.) Szimmetria-elv. Ha az igazság/hamisság, racionalitás/irracionalitás és ehhez hasonló dichotómiáknak nem engedjük befolyásolni a magyarázat módját, akkor nemcsak a magyarázat igénye egyforma a két oldalon, hanem a magyarázat fajtája is. Azaz ugyanolyan típusú okok okozzák az igaz vélekedéseket, mint a hamisakat - hiszen túl könnyű lenne eldöntenünk, melyik hitünk igaz és melyik hamis, ha csak azt kellene megvizsgálnunk, hogy milyen okok (az igaz vagy a hamis hiteket okozók-e) hozták bennem létre. Természetesen felmerül a kérdés, hogy a tudás esetén mit tekinthetünk oknak. A tudományfilozófiai diskurzusban szokás a "természeti okok" és a "társadalmi okok" kategóriáit szembeállítani. Hiszen ha egy hitem az érzékszervi tapasztalatból származik, akkor az érzékszerveimet érő fizikai ingerek alakítják ki, és ez leírható a természettudomány eszközeivel, természeti folyamatként. Viszont mivel az Erős Program szerzői szociológusok, és így a szociológia eszközeivel leírható ("szociális") okokat kutatják, ezért a kritikusoknak gyakran az a benyomása támadt, hogy Bloorék kívánalma szerint a hiteinket csakis társas okok hozzák létre, és ebben semmiszerepe sincs a természetnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy Bloor biztosan nem így gondolta... hiteink mindig a tapasztalat ("természeti okok") és az előzetes hiteink ("társadalmi okok") eredőjeként adódnak." "(127. o.) Reflexivitás-elv. A negyedik követelmény szerint, ha a tudásszociológia a tudományos tudás oksági magyarázatait kínálja, és amennyiben ő maga is tudományos tudást nyújt, akkor képesnek kell lennie arra, hogy saját elképzeléseit oksági magyarázatokkal lássa el. Ez az elv sosem vált igazán fontossá a programon belül, hiszen nem kíséreltek meg élni az önmagukra vonatkozó magyarázat lehetőségével. Fontos volt azonban annyiból, hogy ezzel ugyanazokat a kritikákat vonták magukra, mint amit a klasszikus tudásszociológusok ellen is gyakran megfogalmaztak, és amelyre az "öncáfoló relativizmus" néven szoktak hivatkozni. E szerint ha minden tudás relatív, és ez a kijelentésem tudás, akkor ez is csak relatív. Bloorék hosszasan védekeznek annak kimutatásával, hogy a "relatív" nem jelenti azt, hogy "hamis" tehát az öncáfolat esete nem áll fenn."   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 4.4. Harry Collins "(127. o.) Az Erős Program egyik legkorábbi nagy hatású követője Harry Collins... a kortárs tudományos tevékenység esettanulmányokon keresztül történő elemzését tűzte ki célul. Csakúgy, mint az edinburgh-iak, Collins is egy wittgensteinánus filozófiai keretből indult, hangsúlyt fektetve a nyelvjátékok és a nyitott kimenetelű fogalomhasználat szerepére a megismerésben. Emellett kiemelt figyelmet fordít a "hallgatólagos tudás" fogalmára, amely Polányi Mihály munkássága nyomán kapott figyelmet a filozófiában." "(128. o.) Polányi megkülönbözteti egymástól az explicit tudást, amelyet meg tudunk fogalmazni nyelvi formában, és az implicit vagy hallgatólagos tudást, amelyet a "testünk" tud, de nem vagyunk képesek artikulálni. Ez utóbbi tudás nem know-that, hanem know-how jellegű, azaz pl. amikor valaki tudja, hogyan kell kerékpározni, de sohasem fogja kimerítően nyelvileg explikálni, miben áll ez a tudása. Ha ezt a tudásformát egy wittgensteini keretben értelmezzük, akkor a hallgatólagos tudásunk egy nagy részét úgy tekinthetjük, mint amit... közösségi életformába történő beleszocializálódás útján sajátítjuk el. Collins szerint például az a tudás, amellyel a kutatók kísérleteket végeznek, jórészt ilyen jellegű, vagyis nem tankönyvekbe foglalt és elméleti úton elsajátított ismeretekről van szó, hanem egymás utánzásával és a közös tevékenységben és beszélgetésekben átadott mesterségbeli fortélyok útján sajátítható el. Nem csoda tehát, ha egy kutatói közösség, amely megkísérel reprodukálni egy olyan kísérleti berendezést, amelyről csak cikkekben szereplő leírás áll rendelkezésére, kudarcot vall mindaddig, amíg a személyes találkozó útján sort nem kerít a hallgatólagos tudáselemek megszerzésére." "(130. o.) Az 1990-es években a tudománytanulmányok komoly népszerűségnek örvendtek, és világszerte számos kutató merített a terület úttörő munkáiból, illetve hivatkozta elismeréssel azokat... Ugyanakkor a közös szemlélet ellenére semelyik konkrét elméleti megalapozás nem talált széles körű elfogadásra a kutatók körében. Jelentős viták jellemezték a diszciplínát... Ezeket a vitákat tovább fűtötte a... tudományháború, hiszen a tudománytanulmányok szerzőinek a tudományellenesség vádjával kellett szembenézniük... A parttalanná váló viták horizontjának meghaladását célozta Harry Collins, ...akkor, amikor 2002-ben Robert Evans nevű szerzőtársával meghirdette a tudománytanulmányok ún. harmadik hullámát. Első hullámnak nevezik a klasszikus tudományszociológiai kutatásokat, melyek az intézményes szerkezet vizsgálatára szorítkoztak, és nem vizsgálták az elméletek kognitív tartalmát, míg második hullámként tekintenek a hetvenes évek végétől kibontakozó relativista elemzésekre. A harmadik hullám egy gyakorlati fordulattal indul, ahol már nem az a kérdés, hogy miként írható le a tudomány működése, hanem az, hogy a társadalmi világba ágyazott tudomány kínálta ismeretek miként tehetők politikai és gazdasági döntések alapjává." "(130. o.) Az alapprobléma a következő: "a politika sebessége meghaladja a tudományos konszenzusformálás sebességét" - vagyis a politikai döntéshozás üteme gyorsabb, mint a tudományos döntéshozás üteme. Míg a tudósoknak sokszor éveket vagy évtizedeket vesz igénybe, hogy egy-egy fontos, a nyilvánosságot vagy a gazdaságot is érintő kérdésekben konszenzusra jussanak, addig a politikai döntéshozóknak ennél jóval gyorsabban kell reagálniuk. Ebből következik az, amit Collinsék a legitimáció problémájának neveznek: hogyan lehetséges a technológiai döntéshozás az egyre növekvő társadalmi bizonytalanság mellett. Erre szerintük van megoldás, illetve kezelési mód, amely a "nyilvánosság részvétele a tudományban" fogalmához kötődik: világszerte lehetőségeket és módszereket próbálnak kidolgozni, amelyek a laikusok megnövekedett részvételét szolgálják a jelentős következményekkel járó tudományos-technológiai döntésekben. Ugyanakkor még nem megoldott az, amit a kiterjedés problémájának neveznek: meddig vonhatók be a laikusok a döntéshozásba, és hol kezdődik a szakértők kizárólagos kompetenciája. Elméletüket arra szánják, hogy ez utóbbi kérdésre nyújtson normatív javaslatokat." "(131. o.) Collins és Evans alapfeltevése szerint szakértő az, aki "tudja, hogy miről beszél" (vagyis tudja azt, amiről beszél). Ez a meghatározás persze se nem egzakt, se nem használható, viszont rávilágít a felfogás egyik lényeges elemére: a szakértőiség alapvetően diszkurzív feltételekhez kötődik. Olyannyira, hogy elsajátításának feltétele egy nyelvi életformába való belevetettség. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szakértelem pusztán nyelvi természetű lenne, ám ahhoz, hogy valaki szakértővé váljék, Collinsék szerint nem elegendő a cselekvés gyakorlata, hanem szükség van annak a hallgatólagos szakmai tudáskészletnek az elsajátítására, amelyik társas kommunikáción keresztül válik hozzáférhetővé. Megfordítva a dolgot: a nyelvi szocializáción keresztül részben hallgatólagosan megszerzett speciális tudáskészletek szakértelmet eredményeznek, függetlenül attól, hogy ez a szakértelem milyen kiemelkedő erőfeszítések eredménye és mennyire elterjedt az adott kulturális környezetben." "(132. o.) Meta-szakértelem alatt azt értik, hogy valaki nem egy adott dologhoz ért, hanem ahhoz, hogy kiválassza és megítélje azokat a szakértőket, amelyeknek a véleményét az adott dologgal kapcsolatban elfogadja (tehát a szakértőkre vonatkozó szakértelemről van szó). Egyfelől vannak olyanok, akik szakmájuk részeként, képzés és specializáció eredményeként hivatottak más szakértők megítélésére: ilyenek a meta-tudományok képviselői (politológusok a politikusokról, irodalomkritikusok az irodalmárokról, stb.), a technikai döntéshozók, vagy akár az egymás érdemeit elbíráló kutatók. Másfelől mindannyian, laikusokként rákényszerülünk arra, hogy számtalan esetben tájékozódjunk a szakértők között, megítéljük szakértelmüket, hiszen a szakértőkre hagyatkozás kultúránk egy teljesen elterjedt és köznapi jelensége. Ez egyben azt is jelenti, hogy társadalmi létünkben mindnyájan elsajátítjuk a meta-szakértelem alapjait képező készségeket, "szociális intelligenciát". Képesek vagyunk tehát technikai kérdésekben nem technikai ismereteink alapján dönteni, akár úgy, hogy személyes ismeretségünk alapján ítéljük meg a szakértőt ("lokális ítélőképesség"), akár pedig úgy, hogy semmiféle személyes ismeretség nem áll rendelkezésre ("globális ítélőképesség")..."   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 4.5. Karin Knorr-Cetina és a konstruktivizmus "(134. o.) Knorr-Cetina a laboratóriumi kutatás antropológiai vizsgálatával alapozta meg szakmai munkásságát. Az idegen kultúrát képviselő törzset tanulmányozó antropológus ártatlanságával vizsgálta a tudósok kultúráját, minden előzetes tudását és előítéletét felfüggesztve a tudománnyal kapcsolatban. A vizsgált tevékenységet az antropológia és szociológia olyan fogalomtárával írta le, melyet az emberi tevékenység egyéb formáinak jellemzésére alkottak meg. Írásaiban döntő szerepet játszik a tudományos kutatás kontextuális természete, opportunizmusa és társadalmi szituációba ágyazottsága. Maga a tudományos kutatás mint tevékenység éppen annyira érdekvezérelt, átpolitizált, esetleges és társadalmi helyzetbe ágyazott, mint bármelyik emberi tevékenység." "(135. o.) Míg a konstruktivista esettanulmányok jelentős hányada beéri egy olyan állítással, hogy a tudás társadalmilag konstruált (értsd: az ismereteink előállítása társas folyamat, így a folyamat termékei, az ismeretek magán viselik az őket létrehozó társadalom vagy közösség nyomait), addig Knorr-Cetina magát a valóságot is társadalmilag konstruáltként tekinti." "(136. o.) ...empirikus vizsgálatra vállalkozik Knorr-Cetina egy későbbi kutatásában, ahol az "episztémikus (ismereti) kultúrák" fogalmát vezeti be. Ebben a könyvében összehasonlító vizsgálatot folytat két, ma meghatározó súlyú tudományos közösségben, részecskefizikusok és molekuláris biológusok között, és ezek elveit, módszereit, modelljeit és céljait rendkívüli mértékben eltérőnek találja. Ezzel azon konstruktivista tanulmányok mellett teszi le a voksát, melyek a tudomány sokfélesége, az egységes tudomány hiánya, a tudomány szó többes számú használata mellett érvelnek."   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 4.6. Bruno Latour "(136. o.) Latour a tudománytanulmányok egyik legmeghatározóbb, és egyben leginkább kritizált és legmegosztóbb alakja. Nézeteire rengeteget hivatkoznak mind elismerően, mind kritikai szándékkal, és egyaránt érkeznek kritikák a szakmán kívülről és belülről is... Latour nagyon hasonló tudományantropológiai vizsgálatokkal kezdte kutatásait, mint Knorr-Cetina, és hasonló eszközöket használva nagyon hasonló eredményekre isjutott. A később az Erős Program reflexivitás-elvét továbbvivő reflexivistával, Steve Woolgar-ral közösen etnometodológiai kutatásokat végeztek egy Nobel-díjas neurológus, Roger Guillemin laboratóriumában, és ennek eredményeit nagy hatású esettanulmány formájában publikálták. Latour ezen kutatások során kikristályosított egy sor módszertani szabályt és szemléletbeli elvet a tudománytanulmányok számára, melyet egy igen sikeres elméleti munkaként jelentetett meg." "(137. o.) Módszertani szabályok:" 1. A működésben levő tudományt tanulmányozzuk, nem pedig a készen kapott tudományt és technológiát; ezért vagy azelőtt érkezünk, hogy a tényeket és a gépeket fekete dobozzá alakították, vagy azokat a vitákat követjük, melyek újra felnyitják a dobozokat. 2. Ha meg akarjuk határozni egy kijelentés objektivitását vagy szubjektivitását, egy gép hatékonyságát vagy tökéletességét, akkor nem belső tulajdonságaikat keressük, hanem azokat az átalakulásokat, melyeken később mások kezében keresztülmentek. 3. Mivel egy vita lezárása a természet reprezentációjának oka, nem pedig következménye, sosem használhatjuk a következményt - a természetet - annak magyarázatára, hogy hogyan és miért zárult le egy vita. 4. Mivel egy vita lezárása a társadalom stabilitásának oka, nem használhatjuk a társadalmat annak magyarázatára, hogy hogyan és miért zárult le egy vita. Szimmetrikusan kell figyelnünk az emberi és nem-emberi erőforrások bevonására tett erőfeszítésekre. 5. Annak tekintetében, hogy mi alkotja a technotudományt, ugyanolyan határozatlanoknak kell lennünk, mint amilyenek azok az aktorok, akiket követünk; amikor egy külső/belső elválasztással találkozunk, egyszerre mindkét oldalt tanulmányoznunk kell, és listát készíteni arról, bármilyen hosszú és heterogén is legyen az, hogy kik végzik a munkát. 6. Amikor az irracionalitás vádjával találkozunk, nem megszegett logikai szabályokat keresünk, de nem is a társadalmi struktúrák torzító hatásával magyarázunk, hanem azt nézzük, honnan látja a megfigyelő a helyzetet, és ezáltal milyen hosszú hálózatot épít. 7. Mielőtt bármit is tulajdonítanánk az emberek elméjének vagy módszereinek, először vizsgáljuk meg a különböző módokat, ahogyan az inskripciókat összegyűjtik, kombinálják, összekötik és visszaküldik. Kognitív tényezőkről csak akkor beszélünk, ha a hálózatok megvizsgálása után maradt még megmagyarázatlan mozzanat. "(138. o.) ...fontos fogalom a technotudomány: Latour... a tudományt és technológiát közös szférába sorolja, olyan mértékig összefonódtak egymással, így egyszerre beszél tudományos tényekről és azok igazságáról, illetve technológiai berendezésekről és azok működéséről, mint szociálisan konstruált elemekről. Ezek egy hálózatba rendeződnek, és egy heterogén összességgé állnak, ahol minden egyes elem egyaránt "aktornak", azaz cselekvőnek számít. Azok az elemek (tények, berendezések) lesznek győztesek e hálózati dinamikában, amelyek a legtöbb támogató kapcsolatot (megerősítő elmélet, rá épülő eljárás, támogató tudósok, technikai fogalmak, stb.) tartalmazó környezetet tudnak kiépíteni. Ebből az ontológiai modellből indult ki Latour ösztönzésére a "cselekvőhálózat-elmélet" (actor-network theory, ANT)." "(138. o.) Mindezek fényében érthetővé válnak a lefektetett elvek is:" 1. A tények és gépek sorsa későbbi használók kezében van, így tulajdonságaik kollektív cselekvés eredményei, nem pedig okai. 2. A tudósok és mérnökök olyan új szövetségesek nevében beszélnek, melyeket megformáltak és munkába állítottak; ezekkel a váratlan erőforrásokkal döntik el az erőegyensúlyt a saját javukra. 3. Sosem szembesülünk tudománnyal, technológiával vagy társadalommal, hanem gyengébb és erősebb asszociációk (kapcsolatok) teljes skálájával, így annak megértése, hogy mik a tények és gépek, ugyanaz a feladat, mint annak megértése, kik az emberek. 4. Minél ezoterikusabb a tudomány és technológia tartalma, annál messzebbre nyúlik kifelé; így a "tudomány és technológia" csak egy töredéke a technotudománynak. 5. Az irracionalitás mindig egy vád, melyet valaki, aki hálózatot épít, felhoz valaki ellen, aki éppen útban van; így nincs Nagy Választóvonal elmék között, hanem csak rövidebb és hosszabb hálózatok vannak; a kemény tények nem gyakoriak, hanem kivételesek, hiszen csak abban a néhány ritka esetben van rájuk szükség, amikor másokat ki kell mozdítanunk a szokásos útjukból. 6. A technotudomány története jórészt olyan erőforrásoknak a története, melyek a hálózatok mentén elszóródva erősítik azoknak a nyomoknak a mozgékonyságát, hűségét, kombinációját és kohézióját, melyek lehetővé teszik a távolban cselekvést. "(138. o.) Cselekvő-hálózat szemléletének megfelelően természet és tudás egyetlen hálózatot alkot, ahol az elemek közötti "fordítások" (translations) egy szemiotikai (jelelméleti) filozófiában értelmezhetők. Ez viszont egy radikális filozófiai pozícióhoz, a szubjektum/objektum séma tagadásához vezet. ... Úgy gondolja, az idealizmus csak azáltal elkerülhető, ha aktív szerepet szánunk a dolgoknak a megismerésben, és megengedjük nekik, hogy tudásunkat tevékenyen formálják. Ahhoz viszont, hogy a dolgokat aktív szereppel ruházhassuk fel, el kell vetnünk a szubjektum/objektum dichotómia mögött álló metafizikai demarkációt a tevékeny és szabad szellemi szféra, illetve a vak, tehetetlen és passzív anyagi világ között - és ezzel együtt el kell vetnünk magát a dichotómiát is. ..." "(139. o.) Dolog és ismerete között tehát nincs választóvonal. Minden pontosan az, amit tesz, vagyis ahogyan kapcsolatba lép más dolgokkal, és ezeknek a kapcsolatoknak a tudós is részese: megismerése abban áll, hogy kapcsolatokat létesít a dolgokkal. Ahogyan a tudós is aktívan építi kapcsolatait, úgy a dolog is: legalább annyiban, hogy a megismerést jelentő kapcsolatokkal szemben ellenállást tanúsít - ezért hívják "objektum"-nak. Mivel a tudományos hálózat folyamatosan változik, maguk a dolgok is változnak, és ugyanabban az értelemben van történetük, mint ahogy a modern ismeretelméletben a dolgokra vonatkozó tudásnak története van. Ez az álláspont tehát tagadja episztemológia és ontológia különbségét, vagy ha úgy tetszik, elutasítja a modern episztemológia azon kiindulási pontját, mely szerint meg lehet különböztetni a dolgokról való beszédet a dolgok tudásáról való beszédtől."   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 4.7. Egy konstruktivista téma: a tudomány heterogenitása "(140. o.) Ha magát Kuhnt nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy... feladja az egységes tudomány koncepcióját: "a tudomány meglehetősen rozoga építmény, s különböző részei közt kicsi a koherencia". A kuhni forradalom nyomán kibontakozott tudománytanulmányok számára pedig nyilvánvaló alapfeltevés a tudományok sokfélesége, az egység hiánya." "(140. o.) ...Thomas Gieryn szociológus...: "A "határmunkálatok" kifejezés egy olyan ideológiai stílust ír le, amely a tudósok azon törekvésében azonosítható, hogy a tudománynak a nyilvánosságban élő képét a nemtudományos intellektuális vagy technikai tevékenységekkel szembeállítva kedvező színben tüntessék fel". Vagyis bár az eszköz valóban új (hiszen retorikai alakzatok vizsgálatát célozza a nyilvános diskurzusban), valamint újszerű a probléma értelmezése is (mivel a határokat nem magától értetődőként, hanem ideológiai tevékenység esetleges eredményeként értelmezi), az alkalmazási terület még a régi: a tudomány és nemtudomány közti határvonal vizsgálata a cél... Könyvében a tekintély és az autonómia fenntartására vagy kiterjesztésére irányuló, elsősorban a politikai szféra hatása elleni törekvésekként értelmezi a határmunkálatokat, és a jelenséget a "kulturális kartográfia" metaforájával írja le. Az autonómia elérését célzó tevékenység egy sajátos és rendszeres erőfeszítése a tudománynak, amellyel autoritást szerez vagy tart meg különböző lokális területeken."   Vissza az oldal elejére   (Szegedi Péter, Kutrovátz Gábor) 4.8. Összegzés: A szociálkonstruktivizmus szemlélete "(142. o.) A konstrukció (felépítés, szerkezet) szóból eredő konstruktivizmust többféle értelemben is használják, így az építészeti stílusirányzat mellett, létezik matematikai konstruktivizmus (intuicionizmus) vagy pedagógiai konstruktivizmus is. A szociálkonstruktivizmus sem csak a tudásszociológiával hozható kapcsolatba, de mi itt és most csakis a tudományos tudás társadalmi konstrukciójának megjelölésére használjuk." "(142. o.) A szociálkonstruktivizmus kétféle szempontból istársadalmi konstrukciónak tekinti a tudományostudást. Egyrészt a társadalom állítja elő ezt a tudást, másrészt az így előállított tudás társadalmi (de legalábbis csoport-) igényeket elégít ki." "(144. o.) ...tegyük fel a kérdést "Van-e 'legjobb', azaz igaz tudás (elmélet?)". A szociálkonstruktivista válasza az, hogy "Nincs.", különböző elméletek különböző társadalmi csoportok különböző igényeit elégítik ki..." "(144. o.) Általánosságban tehát azt mondhatjuk, hogy a konstruktivizmus terminus tág értelmében a science studies egészére vonatkozik, ugyanis a konstrukció metaforája centrális pozíciót foglal el a tudományra irányuló újkeletű gondolkodásban. Míg abban eltérések mutatkoznak, hogy az egyes irányzatok és szerzők elsősorban mit tekintenek a tudományban konstruáltnak - intézményeket, a tudást, módszereket, területeket, elméleteket és beszámolókat, laboratóriumi műtermékeket, a tudományos gondolkodás objektumait -, addig abban kétségtelen az egyetértés, hogy a tudomány legalább néhány vonatkozásban konstruált, azaz emberi tevékenység eredményeként tekintendő. A terminus leggyakoribb használata a "társadalmi konstrukció" fogalmához kötődik (a science studies közvetlen előzményeként az ún. szociálkonstruktivista irányzatot említhetjük meg), de gyakran szerepel a társadalmi kontextusra történő hivatkozás nélkül is. Szűkebb értelemben konstruktivistának tekinthető az a szerző vagy mű, akinél vagy amelyben a konstrukció fogalma/metaforája különösen hangsúlyos szerepet kap, és szemléleti vagy módszertani következményekkel jár."   Vissza az oldal elejére     5. A hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogás   (Ropolyi László) "(146. o.) Az 1960-70es években a pozitivista tudomány-felfogástól való tömeges elfordulást... Theodore Kisiel nyomán nevezhetjük hermeneutikai fordulatnak is. Az eltérő elnevezés arra utal, hogy a pozitivista szemlélet kritikája nem pusztán szociológiai szempontok alkalmazásához, hanem hermeneutikai elgondolások igénybe vételéhez is vezethetnek."   5.1. Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: társadalmi rendszer és életvilág "(146. o.) A továbbiakban azzal próbálkozunk, hogy a szociálkonstruktivista és hermeneutikai irányzat jellemző vonásait összehasonlítva a közöttük lévő kapcsolatokat is világosabbá tegyük, s ezáltal jellemezzük a hermeneutikairányzat tudományfelfogását." "(147. o.) ...a Kuhn által jellemzett tudomány nem valamiféle életvilágban és nem is egy társadalmi rendszerben létezik, hanem egy sajátos szociális-élet-világ terméke. ...Úgy tűnik a konstruktivizmus számos képviselője számára nagyon is világos, hogy a tudomány valóságos közege nem valamiféle absztrakt társadalmi rendszer, hanem az életvilág konkrét gazdagságát is magába foglaló összetett struktúra. ...akár Kuhn, akár Collins, vagy akár Knorr Cetina tudományfilozófiai álláspontját nézzük, egyikben sem találunk valamiféle koherens társadalomképet, amelyikben mondjuk az életvilág és társadalmi rendszer fogalmai világosan elkülönülhetnének, ill. összefüggéseik láthatóvá válnának. Így érthető, hogy elemzéseikben különféle fogalmi rendszerekhez tartozó elemeket alkalomszerűen vesznek igénybe. Mindazonáltal lehetségesnek látszik nagyobb elméleti koherenciára törekedni s olyan társadalomelméletekre építeni, amelyekben a kérdéses problémák tudatos megoldásaival próbálkoznak. Ilyen társadalomelméletnek tekinthetjük - a pozitivista szociológiával szemben kritikus - fenomenológiai szociológia elméleteit (Hernádi 1984, Berger - Luckmann 1998) és Habermas kommunikatív cselekvéselméletét. (Habermas 1985)"   Vissza az oldal elejére   5.2. Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: a valóság konstrukciói "(148. o.) A szociálkonstruktivista és hermeneutikai irányzatok kontextusának kiválasztása alapvetően meghatározza a tudományfilozófiai vizsgálódások lehetőségeit. A lehetőségek gazdag tárházából további összehasonlítás céljára ezúttal - mint jellemző témakört - kiválasztjuk a realizmus kérdéskörét. Különösen a szociálkonstruktivisták esetében hangoztatják gyakran a vádat: nézeteik túlontúl relativisták... Az objektív valóság helyébe a valóság konstrukciója lép. A hermeneutika és fenomenológia képviselői maguk sietnek elhatárolódni a valóság szubjektumra és objektumra való naiv felosztásának gondolatától, ami természetesen szintén könnyedén felidézheti a relativizmus vádját. A hermeneutikai szemléletmódban nem az eleve adott objektív valóság, hanem annak valaminő kialakítása, felismerése, felépítése a szokásos elgondolás. Valójában mindkét esetben konstrukcióról van szó, de más a konstrukció működésmódja és a leírása is." "(148. o.) A konstruktivista számára az érdekektől és értékektől független valóságszféra valamiféle, a tulajdonképpeni valóságot hordozó közeg, (arisztotelészi kifejezéssel a "szubsztrátum"), amiből felépül a tulajdonképpeni, a "megerősített" valóság. A valóság elfogadott, megengedett, érdekeket mindig kifejező lesz. De ugyanúgy ahogy Arisztotelésznél a formálatlan anyag csak lehetőségként létezik, valóságosan nem, a konstruktivizmusban nincs érdek-telen és értékeletlen valóság. Minden valódi létező érdekektől (hatalomtól, politikai szándékoktól) áthatott lesz. Minden interpretált, vagyis valahogyan értékelt. A konstruktivista formálja a világát - vagyis az arisztotelészi értelemben vett formát adja hozzá, azt ami a dolgokat azzá teszi, amik -, s így teszi valóságossá." "(148. o.) A hermeneutika követője is azt tapasztalja, hogy minden értékelt és értelmezett, de ezt mint adottságot fogja fel. Nem látja az egész rendszert, mert "belülről" nézi, de ha elég sokáig és kiterjedten dolgozik és értelmezi világát, rájöhet a rendszerre. Szemléletmódja univerzálisan konzervatív jellegű. Számára a "világ" szokások által formáltan, eleve adott, de titokzatos, rejtekező, amit tapasztalatszerzés és interpretáció révén elsajátít. Az életvilágban eredendően mindennek van értelme, az "értelemösszefüggés" emlékeztet az arisztotelészi formára, és erre is igaz, hogy önmagában nem létezik, csak dolgokkal kitöltötten, ill. betöltötten. Minden tapasztalat, jelenség csak az életvilágba, értelemösszefüggésbe helyezve nyer tulajdonképpeni valóságot. A hermeneutika híve szubsztrátummal tölti ki a világát (pl. percepcióval), ezt adja az értelemösszefüggéshez, azért hogy tulajdonképpeni valósággá tegye, mondjuk, például a saját tapasztalatával kitöltve. Benépesíti, belakja, s ezáltal konstruálja a való világot." "(148. o.) ...hogy néz ki a konstruktivizmus hermeneutikai tükörben (Crease 1997, Eger 1997, 2001): A szociálkonstruktivizmusban a megismerés csak emberi konstrukció és nincs ettől a folyamattól független valóság; arrogáns magabiztosság jellemzi; az objektumok reprezentációja műtermék, ami a tudósok megegyezésén alapszik; ellentétes érdekek egyeztetése folyik, az egészben a kulcsszó a "megegyezés, egyeztetés". A konstruktivizmus metodológiai fikció, mert nagyon különböző dolgokat von össze a társadalmi érdekek fogalma alá, amelyek révén előállítja a megerősített tudást." "(149. o.) ...(Crease, 1997): A hermeneutikát kedvelő filozófus számára a dolgok értelmének azonosítása megelőzi a technikai részletek vizsgálatát. Interpretáció nélkül nincs tudomány, ez érvényes a számolási eljárások, mérési adatok és laboratóriumi események esetében is. Az új jelenséget az értelem már létező kereteibe illesztik, ami által feltevései részben megkérdőjeleződnek s tovább finomodnak, az interpretáció javul. Egyáltalában: a hermeneutika alapvető feladata az interpretációs gyakorlat természetének és terjedelmének tanulmányozása. A hermeneutikai elemzésben a gyakorlat elsődleges az elmélethez viszonyítva, és a szituáció elsődleges az absztrakt formalizációhoz képest. Az igazság mindig valamilyen sajátos történeti és kulturális kontextusban lévő ember számára fedődik fel, a kontextusfüggetlen tudás illúzió."   Vissza az oldal elejére   5.3. Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: tudás és hatalom "(149. o.) Latour munkáiban világossá teszi a hatalom és tudás összefonódását, konstrukcióik és működtetésük folyamatában egyaránt. A modernitásról szóló elemzésében például a modernitás hatalmi ambícióinak leírása során érzékelteti a hatalomforrások modern váltogatásának szükségességét... A modernitás hatalmi igényének kielégítéséhez az aktuális érdekeknek megfelelően hol a természet, hol a társadalom erőit veszi igénybe. A modern politikai hatalom és a természetről szóló tudás a modernek deklarált céljai ellenére sem válik szét. Mindez talán nem meglepő egy konstruktivista szemléletmód esetében, de kérdéses, hogy hasonló összefüggések megjelennek-e a hermeneutikai irányzat képviselőinél is? Úgy isfogalmazhatnánk, hogy vajon hogyan konstituálódik az igazság? Világos, hogy ebben a fogalmi keretben nem pusztán arról eshet szó, hogy hatalommá válik-e az igazság, hanem a meghatározottság másik oldaláról is: az igazság létrehozásában szerepet játszik-e a politikai hatalom? (Rouse 1987)" "(150. o.) ...a két tudományfilozófiai irányzat közötti fő különbség talán az, hogy a konstruktivisták mindenképpen reflektálnak a hatalmi szempontra, náluk ez elengedhetetlen, hiszen a tudás létrehozásában meghatározó szerepet játszó társadalmi rendszert összetartó erőként általában nem lehet mást, mint az egymásnak feszülő érdekeket és értékeket azonosítani. A hermeneutika életvilágának szerveződése azonban nem triviálisan azonosítható szervező erőkön alapul. Az életvilág szerveződésével kapcsolatban általában a szokások erejére hivatkoznak. (Held 2001)" "(150. o.) Mivel a konstruktivista a "rendszert", a "formát" adja a világhoz, tanulmányozza, elemzi a rendszeralkotó tényezőket, a valóságot meghatározó érdekviszonyokat. Ez inkább globális és közösségi perspektíva. Mindenre és mindenkire vonatkozik amit mondunk; szerepet játszik valamiféle szolidaritás is: hiszen a következmények közösek minden tapasztalat számára. A konstruktivisták által leírt tudósok közötti megegyezés az ellenérdekelt feleket is egyesítheti, így valóság és közösségteremtő is." "(150. o.) A hermeneutikai gondolkodó a tapasztalatait, azoknak a beillesztését és az értelemösszefüggés emiatt bekövetkező esetleges megváltozását tanulmányozza, inkább a tapasztalatok konstrukciójára figyel. A hermeneutika egyéni perspektíva, ebben minden tapasztalat egy világgal áll szemben, az egész világgal kell felvennie a harcot, így esélytelenebb. Ez a hatalomnak kiszolgáltatott individuum pozíciója. A hermeneuta által előnyben részesített párbeszéd ellenérdekelt felek esetén lehetetlen, a párbeszéd már hasonló nyelvet, ill. értékvilágot feltételez. Aki párbeszédbe bocsátkozik már eleve elfogadja az adott játékszabályokat. A közösség már eleve adott." "(150. o.) A tudományfilozófia szociálkonstruktivista és hermeneutikai irányzata ugyanazt a problémavilágot ábrázolja: a tudás, a technika és a tudomány specifikumait, működésmódját és változásait valamilyen konkrét történeti emberi/társadalmi közegben. Annak ellenére, hogy a két irányzat képviselői, fogalmai, módszerei, érzékenysége és eredményei nagyon is különbözhetnek, eltéréseik mögött nem annyira összeegyeztethetetlen elvi különbségek állnak, hanem sokkal inkább némileg eltérő filozófiai feltevések az ember és az emberi közösségek világáról. Ezek a különbségek gyakran egymást jól kiegészítő elemekként részei lehetnek egy átfogóbb szemléletmódnak, amelyet követve a tudomány - az egymástól különválasztottan véghezvitt elemzésekhez viszonyítva - jobban érthetővé válik."   Vissza az oldal elejére     6. A tudomány posztmodern kritikái     6.1. Áttekintés "(152. o.) ...felismerve a modern kor végződésének folyamatát és ennek a folyamatnak a kulturális, ill. intellektuális következményeit napjainkban egyesek nem hisznek már a hagyományos modernista értékrend hasznosságában s előnyben részesítenek alternatív, posztmodern szemléletmódokat. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a fel kell adniuk a modern tudományról kialakított és a legtöbb tudományfilozófia által is elfogadott és támogatott elképzeléseket. Ezzel a döntéssel azonnal szembesülnek azzal a nagyon nehezen kezelhető problémával, hogy vajon egyáltalán lehetséges-e ebben (a posztmodern) világban a tudomány? Vajon a posztmodern pluralizmus nem alapvetően ellentétes-e a tudományos igazságokat kereső tevékenységgel? Vajon tartható-e ma is az egy valóság, egy helyes módszerrel való leírásából eredő egyetlen igazság modern tudományos koncepciója. A válasz már megszületett: nem. Másfajta tudásra, másfajta tudományra vágyik a mai kor embere. Persze nem tudja milyenre, de azt igen, hogy milyenre nem."   Vissza az oldal elejére   (Kutrovátz Gábor) 6.2. A tudományháború "(153. o.) A "tudományháború" (Science Wars) tehát az ún. "kultúraháború" jelenségéhez kapcsolódva, annak mintegy "frontjaként" jelent meg a kilencvenes évek elején az amerikai szellemi életben. Azok közül, akik a "modernista", "nyugati típusú" vagy "eurocentrikus" civilizáció veszélyeire hívták fel a figyelmet, sokan a veszélyek (részleges) forrását abban látták, hogy civilizációnkban a tudomány és a technológia mintegy hatalmi eszközzé, a kapitalizmus érdekeinek kiszolgálójává vált. (Megjegyzendő, hogy amikor angol nyelvterületen egyszerűen "tudományról" (science) beszélnek, akkor ezalatt rendszerint a "kemény" tudományokat, vagyis a természettudományokat értik.) Mi több, a modern tudomány és a rá épülő technológia egyenesen azzal a céllal jött létre, hogy a születőben levő modern kapitalista társadalom céljait szolgálja, annak intézményes és gazdasági rendjét képviselje és legitimálja. A modernizmus civilizációjának kritikájában tehát az egyik, ha nem éppen a legfontosabb lépés a modern tudomány és technológia bírálata: kimutatni azt, hogy miközben az álszent tudomány az érték- és érdeksemlegesség, objektivitás és autonómia jelszavai mögé rejtőzik, addig valójában egy bizonyos civilizációt és társadalmi rendet juttat érvényre, sőt uralomra." "(153. o.) Mind a tudomány bírálói, mind a védelmezői elismerik, hogy sem a támadások, sem az ellentámadások nem alkotnak egységes "frontot", és a vitákban szinte kibogozhatatlanul keverednek a filozófiai, etikai, politikai, ideológiai, szociológiai és egyéb szempontok. Abban azonban a kritikai álláspont képviselői általában egyetértenek, hogy a tudománnyal (és technológiával) szembeni bírálatukat nem a tudomány szemszögéből, a tudományos világnézethez képest belülről fogalmazzák meg, hanem mintegy kívülről, a humán- és társadalomtudományok szempontjából. Minthogy ez utóbbi területet sokan a "kultúrtanulmányok" (cultural studies) néven emlegetik, ezért a tudományok kultúrtanulmányok általi elemzésére a "tudománytanulmányok" (science studies), vagy általánosabban a "tudomány- és technológia-tanulmányok" (science studies, socialstudies of science and technology, stb.) névvel szokás utalni. Bár ez a terület céljai és megközelítésmódja szempontjából nem tudományellenes, a tudományháborúban megjelenő, tudományellenesnek tartott nézőpontok ennek keretei között jelentek meg." "(153. o.) A tudomány ellen irányuló kritikák heves tiltakozást váltottak ki a tudomány társadalmi megítélését aktívan formálni kívánó tudósok egy csoportjának részéről. Az egyik legelső és legismertebb ellentámadást két tudós, Paul Gross (biológus) és Norman Levitt (matematikus) könyve képviselte, melynek címe: "Babona egy magasabb szinten: Az akadémikus baloldal és vitái a tudománnyal". A könyv 1994 tavaszán jelent meg, és támadásokat intézett az "akadémikus baloldal" bizonyos képviselői ellen: Jacques Derrida filozófus, Stanley Aronowitz szociológus, Katherine Hayles irodalomkritikus, Steven Shapin és Stephen Schaffer tudománytörténész azok között voltak, akiknek a szövegeiben a szerzőpáros ténybeli tévedéseket, érvelési hibákat, nyelvhasználati visszaéléseket vagy tudományos inkompetenciát vélt felfedezni..." "(154. o.) Ehhez a támadáshoz csatlakozott számos olyan szereplő, aki megfelelőnek látta az alkalmat arra, hogy hangot adjon a tudományt érő támadásokkal kapcsolatos panaszainak. A fórum biztosítása érdekében egy sor konferenciát hívtak össze, melyek közül a legfontosabb 1995 nyarán került megrendezésre a New York-i Tudományos Akadémia szervezésében, "Menekülés a tudománytól és az észtől" címmel. Ezeken a konferenciákon a szervezők arra fektették a hangsúlyt, hogy felhívják a figyelmet a tudománytanulmányok mögött rejlő veszélyre, amely a tudomány tekintélyét, a modern társadalmat vagy egyáltalán az emberi racionalitást fenyegeti. ...a vádak szerint a tudománytanulmányok az irracionalizmus egy antimodern formáját képviselik, amely fenyegetést jelent az egész modern értékrendre, kultúrára és civilizációra nézve." "(154. o.) A személyes támadások és a kemény vádak hatására az addig meglehetősen diffúz csoportot alkotó "baloldal" képviselői közül némelyek egy többé-kevésbé egységes táborba tömörültek. A legfontosabb válaszlépés a Social Text című, kultúrtanulmányokkal foglalkozó folyóirat részéről történt: a szerkesztők kiadtak egy különszámot (1996 tavasz-nyár), melyben a Gross és Levitt-féle és ahhoz hasonló támadások elleni védekezésnek kívántak fórumot biztosítani... Alan Sokal, a New York-i Egyetem fizikus professzora leközölt ebben a számban egy cikket "A határok áttörése: Arccal a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé" címmel. Sokal a modern fizika és matematika fogalomtárát és módszertanát kritizálja, méghozzá főként posztmodern filozófusoktól és a tudománytanulmányok szerzőitől vett idézetek alapján, és annak kimutatásán fáradozik, hogy a huszadik századi fizika fejlődése a modern tudományosság elégtelenségére vet fényt, és egy posztmodern tudományideál győzelemre jutását teszi szükségessé. Ám a megjelenés után Sokal kihirdette (egy másik folyóiratban, a Lingua Franca-ban, miután a Social Text nem volt hajlandó erre), hogy a cikk egy beugratás, melyben a "posztmodern tudományosság" egy értelmetlennek szánt paródiáját fogalmazta meg, kísérletként annak illusztrálására, hogy egy "posztmodern" folyóirat nem támaszt(hat) túl magas intellektuális követelményeket a benne megjelenő írásokkal szemben." "(155. o.) ...1998-ban jelent meg, Noretta Koertge tudományfilozófus szerkesztésében, "A homokra épült ház" címmel. Ennek szerzői részint általános filozófiai kritikákkal illetik a tudománytanulmányok radikálisabb képviselőit részint alapos tudománytörténeti elemzések segítségével próbálják kimutatni, hogy az ellenfeleik a relativista és szociálkonstruktivista nézeteiket a tudomány téves ismeretére alapozzák." "(155. o.) Maga Sokal szintén írt egy könyvet - Jean Bricmont belga matematikussal együtt - abból a célból, hogy alapos elemzésnek és kritikának vesse alá azt a fő intellektuális forrást, amelyből szerinte a tudománytanulmányok szerzői táplálkoznak: a francia posztmodern filozófiát. Sokal bizonyos, általa posztmodernnek vélt francia értelmiségiek szövegeit kritizálja, amelyekben a szerzők a tudományra inkompetens módon hivatkoznak vagy hagyatkoznak. A könyv először Franciaországban jelent meg, francia nyelven, "Intellektuális imposztorok" címmel, majd a szerzőpáros lefordította angolra is, és "Divatos nonszensz" címen jelentette meg." "(155. o.) Ahogy a vita egyre szélesebb körű nyilvánosságot kapott, egyre több szereplő jelent meg, és hozzászólások stílusát egyre kevésbé jellemezte az eredeti háborús hangulat. Az érvek és ellenérvek pontosításának, sok esetben közeledésének hatására az alábbi főbb álláspontok körvonalazódtak... Sokal a "posztmodernizmus" nézetét a következő ismérvekkel jellemzi:" "...a felvilágosodás racionalista hagyományának többé-kevésbé explicit visszautasítása, a tapasztalati ellenőrzéstől függetlenített elméleti diskurzus működtetése, valamint egy olyasfajta kognitív és kulturális relativizmus elfogadása, amely szerint a tudomány nem több, mint 'narráció', 'mítosz' vagy társadalmi konstrukció a többi ilyen között." "(155. o.) A vád tehát az irracionalizmus, az anti-empirizmus és a relativizmus." "(155. o.) Philip Kitcher tudományfilozófus, a "Homokra épült ház" egyik tanulmányának szerzője a tudománytanulmányok "négy dogmáját" kárhoztatja...: "(1) Nincsen igazság, hanem csak társadalmi elfogadás; (2) sem ész, sem valóság nem szabhat korlátot a vélekedések rendszerének, és egyetlen vélekedés-rendszer sem kitüntetett; (3) nem lehet aszimmetria az igazság és a hamisság, a társadalom és a természet magyarázatában; és (4) mindig tisztelnünk kell az 'aktor-kategóriákat'". Úgy tűnik, Kitcher elsősorban a tudásszociológiai elemet ítéli el a tudománytanulmányokban." "(155. o.) Norman Levitt, a "Babona egy magasabb szinten" egyik szerzője is a 'szociálkonstruktivizmust' nevezi a "tudománytanulmányok központi dogmájának"...: "a tudomány az ideológiának egy különösen erős fajtája, melynek elméleteit és konstrukcióit 'társadalmi' erők formálják és diktálják, vagyis ezek az elméletek és konstrukciók társadalmi, politikai és gazdasági eszméket kódolnak, míg a természet csak tetszőleges szerepet - vagy talán semmilyen szerepet sem - játszik a tudományos igazság meghatározásában"." "(156. o.) A posztmodern mint filozófiai irányzat egy olyan hagyomány keretei között született, amelyet "kontinentális" típusú filozófiának is szokás nevezni (szemben az "analitikus" filozófiai hagyománnyal), és amely szembefordul az egész felvilágosodás objektivista, racionalista, scientista jellegű habitusával... A posztmodernizmus azonban nem egyszerűen (vagy egyáltalán nem) a modernizmus meghaladását jelenti (bár az elnevezése ezt sugallja), hanem egyfajta reakciót,szembe helyezkedést képvisel, amely tehát szervesen függ a modern világ létezésétől és dominanciájától. A posztmodern egy sajátos viszonyulás a meglévő modernhez. ...a modernizmus értékeit nem általában vitatja, hanem csak érvényességi tartományuk szempontjából. Szerinte a modernizmus legfőbb hibája ugyanis totalitárius igényeiben jelentkezik, vagyis abban, hogy az általa képviselt intellektuális mentalitást abszolút kitüntetettnek, egyedül érvényesnek tekinti. A felvilágosodás hagyományának racionalitása, racionalizmusa ezek szerint diktatórikus jellegű, hiszen az abszolút igazság, az abszolút objektivitás posztulálásával egyetemes értéknek állítja be önmagát. A modernista világkép nem azért kárhoztatandó, mert téves és elhibázott, hanem mert egysíkú és ezáltal szinte teljesen vak." "(165. o.) A realisták gyakran vetik a konstruktivisták szemére, hogy amikor nézeteiket különböző elemzésekkel, esettanulmányokkal próbálják alátámasztani, akkor félreértések áldozataivá válnak, és ennek tudható be, hogy hamis következtetésekre jutnak. A félreértéseknek két fő típusa van: egyfelől lehet tévedni a tudományos elméletek tartalmával, tudományos tényekkel, technikai gondolatmenetekkel kapcsolatban, másrészt félre lehet magyarázni a tudomány történetének bizonyos eseményeit, helyzeteit."   Vissza az oldal elejére   (Ropolyi László) 6.3. A technotudomány problémája "(173. o.) ...a technotudomány három jellegzetes felfogásáról beszélhetünk:" i) a technotudomány a tudomány egy változata, amelyben alapvető szerepet játszik a technika. A beleépült technika nélkül a tudomány eme formája nem létezhet, de a technikai komponensek jelenléte dacára megőrzi tudomány jellegét. ii) technotudomány létezhet továbbá tudományos és technikai tevékenységek közös részeinek, metszetüknek stabilizálódó, önállóvá váló praxisaként. Ebben a felfogásban tehát a technika és tudomány mindvégig megőrzi önálló létét, s mellettük, velük együtt alakul ki és formálódik a technotudomány, azaz ez egy háromszereplős ontológia. iii) a tudomány alapvetően átalakul, valóban technotudománnyá válik. Eme nézet szerint a technika befolyása annyira jelentős lehet, hogy megszünteti a tudomány tradicionális meghatározottságait, s alapvetően saját képére formálja azt. Ez is egy monista rendszer: csak a technikai karakterisztikumokkal jellemezhető technotudomány létezik, és tudományról tulajdonképpen már nemigen lehet beszélni. "(173. o.) A fenti három kategória jól leírja ugyan az egymást különféle mértékben meghódító tudomány és technika lehetséges stabil elrendeződéseit, de csak a jelenségek szintjén vizsgálódik, ahhoz nem elég érzékeny, hogy magyarázatot is adjon az egyes összefüggésekre és folyamatokra. A technotudomány elméleti leírására a cselekvő-hálózat-elmélet (ANT: actor-network theory) vállalkozik... Az elmélet nem annyira a technotudomány elmélete, hanem "sokkal inkább egy technotudomány központú általános társadalomelmélet". Az elméletben heterogén természetű cselekvők (pl. emberek és nem-emberek) ugyancsak heterogén hálózatokat alakítanak ki. Az egészet el lehet képzelni egy olyan gép mintájára, amelyben az alkotóelemek úgy vannak kialakítva, hogy együttműködésük konzisztens következményekkel járjon. Az elmélet célja a cselekvő-hálózatok alakulásának és működésének bemutatása. A technotudomány szerepe a hálózatban kettős: a különféle cselekvők érdekeinek megértése, valamint ezeknek az érdekeknek olyan (helyek és formák közötti) transzlációja, hogy a cselekvők együtt, illetve egyeztetve tevékenykedjenek. A tudomány és technika transzlációja anyagi műveletek és erők különböző formái között zajlik." "(174. o.) ...a tágasabb társadalmi kontextusba illeszkedő tudomány elemzésébe az utóbbi évtizedekben sokféle kutató belefogott: történészek, szociológusok, antropológusok, politológusok, stb. - és egyre kevesebb ezen a területen a filozófus. Részben ebből is adódhat, hogy az új tudományelemző módszerek gyakran megkérdőjelezik a tradicionális tudományfilozófiákat - főként az ún. analitikus tradíciót követő elgondolások elméletközpontúságát. (Sőt, egyesek már magát a tudományfilozófiát tekintik idejétmúltnak, meghaladottnak, amelynek ma már nincsen fontos és érdekes mondanivalója a tudományról.)" "(175. o.) ...a technikafilozófiák vagy a technikai tradíció, vagy a társadalmi tradíció talaján állva dolgozhatók ki, mint mérnöki, és mint bölcsész technikafilozófiák; másszóval: vagy a technika autonómiája, vagy a technika társadalmi beágyazottságából adódó "külső" determináltsága lehet a filozófiai kiindulópont. Valamilyen technikafilozófiai álláspont kialakításához tehát mindenekelőtt el kell döntenünk, hogy a technikát a világ önálló, autonóm létezőjének tekintjük-e, vagy a társadalomtól elválaszthatatlan, társadalmi alrendszerként fogjuk-e fel." "(175. o.) Minden technikafilozófia állást foglal továbbá abban a kérdésben is, hogy a technika értéksemleges-e, vagy értékekkel terhelt-e? Másszóval ezt úgy is mondhatnánk, hogy a technikai tevékenységben szükségképpen szerepet játszó célok és eszközök elválaszthatóak-e egymástól, vagy sem? Ugyanis, ha az elválaszthatóságot tételezzük fel, akkor adott technikai eszközök a legkülönfélébb célok megvalósításához járulhatnak sikeresen hozzá, azaz maguk az eszközök nem követnek saját célokat, vagyis bizonyos értelemben semlegesek. Nyilván ugyanerre az eredményre juthatunk, ha azt vesszük észre, hogy adott célok többféle eszközzel is megvalósíthatók. Ellenben, ha nem ez a helyzet, vagyis ha abból indulunk ki, hogy az eszközök saját önálló értékeket is hordoznak, akkor ezek elkerülhetetlenül beépülnek a cél értékrendszerébe, mivel befolyásolni fogják a megvalósítható célt, vagyis a technika nem tekinthető értéksemlegesnek, hanem "értékterhelt", s értéktartalmát is figyelembe kell vennünk használata során." "(175. o.) Technikafilozófiák osztályozása a technikafilozófiai alapkérdésben való állásfoglalásuk alapján" "(176. o.) A determinista felfogás a technika autonóm fejlődéséhez nagy reményeket fűz, amennyiben a társadalmi haladás döntő mozgatórugójának tekinti a technikai fejlődést. A technikai fejlődés meghatározó a társadalmi fejlődés létrehozásában, de a társadalmi fejlődés irányát és jellegzetességeit nem a technikába rejtett értékek határozzák meg (hiszen a technika értéksemleges), hanem az emberek által kiválasztott célok. Egy ilyen felfogás tökéletesen összhangban van a modernista értékrend sok változatával, például az újkori óraművilág gondolatrendszerével, vagy a marxizmus hagyományos elgondolásaival is. Az instrumentalista felfogás totálisan eliminálja a (technikai) eszközök és (az emberi) célok közötti kapcsolatokat, így például a technikai fejlődés szükségszerűen társadalmi fejlődést generáló összefüggését is, és a technikai eszközöket az ember szabadon felhasználható eszközeiként értelmezi. Az instrumentalizmus filozófiai előfeltevései általában a liberalizmus vagy a pragmatizmus eszméire támaszkodnak. A szubsztantivizmus egyetért a determinizmussal abban, hogy az ember nem a technika ura, hanem sokkal inkább a technikai fejlődés kiszolgáltatottja; sőt, e szerint a felfogás szerint nagyon is meghatározó módon az. A technika nem semleges, saját értékeit használata során ellenállhatatlanul közvetíti, vagyis a technika szükségképpen megváltoztatja az elérni kívánt célt, sőt az embert magát is. A technikai eszközök a bennük található tartalmak érvényre juttatásával ilyenformán meghatározó módon alakítják a modern társadalom életét (gondoljunk például az autó vagy a televízió társadalmi hatásaira). A szubsztantivista technikafilozófia rendszerint a technikai fejlődés negatív társadalmi hatásait veszi észre, gyakran antiutópikus forgatókönyveket prognosztizál. A szubsztantivizmus jellegzetes képviselői Jacques Ellul és a huszadik század híres filozófusa, Martin Heidegger. Különösen Heidegger késői (a század ötvenes és hatvanas éveiben keletkezett) írásai jelentősek. A kritikai technikafilozófia jellegzetes képviselői (Mumford, Marcuse, Foucault, Feenberg) főként Heidegger és a Frankfurti Iskola kritikai elméletének hatása alatt alakították ki álláspontjukat, amelyben a technikai eszközök értéktartalmai és a társadalmi célok közötti összefüggések tényét elfogadják, de ugyanakkor hangsúlyozzák az efölött az összefüggő konglomerátum fölötti emberi kontroll lehetőségét is. Másszóval: a technikai és emberi szféra a modern társadalomban elválaszthatatlanul összefonódik ugyan, és ennek számos veszélye is nyilvánvalóan jelen van, de alkalmas politikai, gazdasági vagy kulturális eszközökkel a kibontakozó folyamatok elvileg kézben tarthatók." "(177. o.) Érdemes megkülönböztetni a releváns elemzések négy csoportját:" i) A hermeneutikai/fenomenológiai szemléletmód legfontosabb képviselője Don Ihde, aki saját álláspontját időnként posztfenomenológiainak is nevezi... A fenomenológia szerinte se nem objektivista, se nem szubjektivista, hanem relacionista, mégpedig az ember és környezete kölcsönhatásának ontológiája. Nem introspektív, hanem reflexív. Ez a fenomenológia azokat a feltételeket vizsgálja, amelyek mellett a dolgok, mint olyanok megmutatkoznak. ii) A szociálkonstruktivista tudomány- és technikafilozófiák a hermeneutikai/fenomenológiai törekvésekhez hasonlóan ugyancsak az analitikus felfogások hibáinak és hiányosságainak kiküszöbölését vették célba. ...a tudományt (majd a technikát is) társadalmi összefüggésrendszerbe illesztve kezdték vizsgálni. Feltevéseik szerint konkrét társadalmi rendszerek konkrét gyakorlata hozza létre éstartja fenn a tudomány és technika adott történeti formáit. ...a tudomány és technika "kölcsönhatása" valamilyen formában feltétlenül fennáll. Egyaránt elgondolható a technika, mint társadalmi célok szolgálatában alkalmazott tudomány, illetve a tudomány, mint társadalmilag meghatározott módon alkalmazott technika is. iii) A tudomány posztmodern felfogása elsősorban annak posztmodern kritikájaként létezik. A posztmodern álláspont ugyanis jelentős részben éppen a modern tudományban megnyilvánuló értékrend ellenében határozza meg magát. Ideológiai okok miatt elutasítja az elvont észnek az élet feletti uralmát, elveti az egyetlen valóság, az egyetlen helyes megismerési módszer, az egyetlen helyes gondolkodásmód, az egyetlen igazság koncepcióit - ezzel ellehetetleníti a modern tudomány tudást kisajátító gyakorlatát. A tudomány nem tarthat igényt semmiféle kitüntetett szerepre: egy lesz a közösség tagjai számára hozzáférhető és alkalmazható tradíciók közül. iv) A "tudomány és technika tanulmányok" (STS) létrejöttében számos tényező játszott szerepet. A tudományfilozófia korai változataiban domináló nyelvi és logikai orientáció gyakorlatidegensége kiváltotta a tudományfilozófia átalakulását, s a konkrét emberi, történeti, társadalmi valóság figyelembe vételére serkentett... A „tanulmányok” terminus egyszerre utal az efféle eljárások multidiszciplináris jellegére, és bármiféle standardizált metodológia, illetve kísérleti eljárás vagy elméleti szerkezet hiányára. A kutatások gyakorlatában rendszerint az egész tudomány-technika-társadalom komplexum az elemzések tárgya. A tudomány és technika tanulmányok az utóbbi egy-két évtizedben a tudományelemző munka meghatározó szereplőivé váltak: oktatási és kutatási intézmények, folyóiratok, nemzetközi szervezetek és egyesületek, népszerű konferenciasorozatok tanúskodnak erről. "(184. o.) Azt állítjuk, hogy a következő formula a benne szereplő diszciplínák között érvényes relációt fejez ki: tudomány egyenlő technika plusz filozófia. Az összefüggés értelmezésében egy sajátos technikafilozófia játssza a kulcsszerepet. Eszerint a technika az az emberi tevékenység - illetve az emberi tevékenységek ama aspektusa -, amelyben az ember uralkodik a technikai szituációk felett, azaz a szituációkban az történik, amit az ember célul kitűz. A technikai szituáció feletti uralomban a szituációtól függő technikai eszközök létrehozásának/használatának döntő szerepe van. Az eszközök mindenekelőtt interpretációval keletkeznek. Minden technikai praxis szituációhoz kötött. A tudomány jellegzetességei nagyon eltérőek - tulajdonképpen ellentétesek: a tudományokban szituációtól független tudást akarunk szerezni. A tudományos tudás nem szituációfüggő, hanem univerzálisan érvényes. A kérdés abban áll, hogy a szituációhoz kötött technikai tevékenységek támogatásával miként juthatunk univerzális érvényű tudományos tudáshoz? Megmutatható, hogy mindez filozófiai eszmék és elvek speciális alkalmazásával válik lehetővé. A filozófia képes világokat építeni szituációkból. Következésképpen, ha egyaránt követünk valamilyen meghatározott technikai és filozófiai gyakorlatot, akkor valójában tudományt művelhetünk." "(185. o.) A technikák a kultúra legősibb komponensei, a filozófia és a tudományok sok ezer évvel a technikák alkalmazása után jöttek létre. Tudományokról csak az európai filozófia kialakulása után jó néhány száz évvel beszélhetünk. Soha nem létezett tudomány hatékony technikák és kialakult filozófiák nélkül. Az említett kulturális entitások kialakulásának meghatározott rendjére, mint a technika elsődlegessége elvére fogunk hivatkozni. Az elv érvényessége a környezetük feletti uralom révén a túlélést támogató ősi emberi szükségletben gyökerezik. Minden technika lényege valamilyen (technikai) szituáció feletti hatékony kontroll. Az eszközök előállítása és használata ezt a célt szolgálja. Az eszközök előállításának döntő lépése mindig hermeneutikai természetű: egyes természet adta létezőknek a szituációhoz kötött (át)értelmezése révén keletkeznek. Minden technikai eszköz csak az adott szituációban működik eszközként. Minden technika (az ősi emberi technikáktól a számítástechnikáig) főként azokra a szituációhoz kötött ismeretekre támaszkodik, amelyek elvezetnek a szituáció feletti kontrollhoz. A technikai ismeretek a tudni hogyan megválaszolására termettek." "(186. o.) A filozófia egészen más természetű. Kezdetektől fogva fontos karakterisztikuma a (közvetlen) haszontalanság. Valóban, a filozófia nem szolgálja a konkrét szituációk feletti emberi kontrollt, sőt éppenséggel a bizonytalanság forrása. A szituációk kiterjesztésében és nem a felettük való uralomban érdekelt. A filozófiák működtetésével összehasonlítjuk és értelmezzük a különféle szituációkat, s a mindenségben érvényes örök igazságot keressük. Az elvont fogalmak létrehozása és használata is ezt a célt szolgálja. A fogalmi gondolkodás végtelen folyamatában a kétségbevonás, a reflexió, a kritikai gondolkodás, a bizonyosság hiányának kinyilvánítása révén építünk filozófiai rendszereket. Filozófiai elvek nem szituációkban, hanem világokban lesznek érvényesek. A filozófia világokat épít, s ehhez szituációfüggetlen tudásra is szüksége van - egyik alapvető feladata annak kigondolása, hogy miként építhető fel egy világ szituációkból." "(186. o.) A tudomány befogadja, működteti, hasznosítja, kombinálja, fejleszti és összeolvasztja a technika és filozófia egymásnak ellentmondó természete számos aspektusát. A tudomány a technikához képest alárendelt és haszontalan a mindenkori emberi gyakorlat számára, ugyanakkor a filozófiához mérve konkrét, korlátozott és gyakorlatias. A tudományok szituációkhoz kötött tapasztalatokat és világméretekben érvényes elveket és törvényeket is befogadnak. A tudományok nem alakítanak ki valóságos szituációkat, és nem uralnak ilyeneket, ezek helyett fogalmi rendszereket alkotnak és kezelnek. A technikák a hatékonyságot és a túlélést támogató irányultságuk miatt a jelent, a pillanatot részesítik előnyben a múlt és jövő rovására. A túlélés mindig "itt és most" megoldandó feladat, nincs értelme "halogatásnak", míg a reflexió és a kritikai gondolkodás (tulajdonképpen bármiféle gondolkodás) szükségképpen "nem-itt és nem-most" jellegű, kiemel az itt és most érzéki valóságból, teret és időt igényel. A szituációfüggetlen tudományos tudás a tudni hogyan, a tudni mit és tudni miért problémáival egyaránt szembesül. A filozófia technikai szituációkból épít világokat a tudomány számára." "(186. o.) ...míg a technikát a lehetőségek foglalkoztatják, vagyis az, ami adott helyzetben lehetséges és megvalósítható, a tudományt inkább a valóság, vagyis az, ami minden szituációban, örökké és szükségszerűen fennáll. A technika egy adott szituációban érvényes, az adott szituációhoz kötött ismereteket veszi igénybe, a tudomány szituációktól független ismereteket, vagyis tudást gyűjt. A technika számára a konkrét szituációt az elérni kívánt konkrét cél, a megvalósítandó folyamat vagy eszköz szabja meg; a tudomány számára a szituációk végtelen halmazaként elképzelt világ megismerése lehet a cél. A technikai folyamatok működtetéséhez nem szükséges a tudományos értelemben vett tudás; a kiválasztott cél elérését befolyásoló ok-okozati összefüggéseket nem szükséges elvont általánosságban ismerni, elegendő a konkrét szituációban való működésüket regisztrálni. (Egy közismert történeti példa: a gőzgépek építéséhez nem volt szükség a termodinamika törvényeinek ismeretére.) A technikai tudás tehát nem az elvont általános tudományos tudáshoz van közel - a tudomány felől nézve inkább esetleges ismeretek halmazának tűnik. Mindazonáltal, egy adott szituációval kapcsolatban összegyűlhet sok konkrét tapasztalat, s általánosításuk révén akár a szituáción belül maradó, akár azon túlmutató elvont általános összefüggésekre is következtethetünk, vagyis a technikai ismeretek tudományostudássá istranszformálódhatnak. Technika és tudomány "mindennapi" kapcsolatban is állnak, hiszen a tudományos kísérletezés tulajdonképpen sokkal inkább technikai - és nem szorosan vett tudományos - jellegű tevékenység. A tudományok egységes világképbe illeszkednek, vagyis a különféle tudományos diszciplínák különbségeik ellenére hasonló vagy azonos alapelvekre, filozófiai előfeltevésekre épülnek, legalábbis egy adott kultúrán és történeti korszakon belül. A különféle technikai szituációkban gyakran nagyon eltérő elveket követnek, még azonos korszakokban is. A tudomány inkább a szemlélődő, összehasonlító, elemző racionalitás; a technika inkább egy konkrét célra irányuló (kalkulatív) racionalitás működtetésében érdekelt. A tudomány a valóságra vonatkozó igazságokat keresi, a technika adott lehetőségek elérésének eredményességét és hathatósságát mutathatja fel. A tudomány az embertől független valóság megismeréséért, egy dezantropomorf világkép kiépítéséért küzd, a technika mindig meghatározott emberi célokat szolgál, az embertől független valóság "antropomorfizálásának" a szolgálatában áll. A tudósok inkább filozófusok, a mérnökök pedig a mesteremberek attitűdjéhez állnak közel. Tudomány és technika viszonyát legtömörebben talán a következő formulával jellemezhetjük: tudomány = technika + filozófia." "(188. o.) Sokat tanulmányozott módszertani kérdés a tudományos modell és elmélet viszonya is. A fenti tézis alapján könnyen jellemezhetjük a köztük fennálló kapcsolatot: "modell + filozófia = elmélet", azaz az elmélet egy szituációfüggetlen modell, amelyiket filozófiailag motivált interpretációval hozunk létre." "(188. o.) A tudás és hatalom viszonya az újkori filozófiai felismerésektől fogva - azaz az ember számára a tudás biztosítja a természet feletti hatalmat - alapvető kérdés. Ennek a felismerésnek a jegyében a modern tudás szükségképpen hatalmi orientációjú, a modern ember nem szemléli, hanem birtokolja világát. Miként oszlik meg a hatalom a tudományba beépült komponensek között? Eredendő természetének megfelelően a technika hatalomra tör, de a tudomány nem. A tudomány a belefoglalt filozófiai attitűd nyomán szükségképpen kontemplatív és demokratikus. Érvényesül benne a szituációk demokráciája." "(188. o.) Ha a tézis átrendezett változatát (tudomány – filozófia = technika) vesszük szemügyre a tudomány technicizálódásának jelenségét jellemezhetjük. Ennek szokásos változatában a tudományos állítások, illetve diszciplínák filozófiai tartalmait figyelmen kívül hagyják, vagy eliminálják. Ezt a "sajátos" eljárást gyakorolják az ún. értékmentes tudást megcélzó ideológiák nyomán is." "(188. o.) A tézis másik irányú átrendezéséből adódó összefüggés a filozófia tudományokban betöltött szerepének tanulmányozását segíti: „tudomány – technika = filozófia. Efféle összefüggés nyomán jelenthette ki Heidegger, hogy "a tudomány nem gondolkodik". Hozzátehetjük, hogy ez a technicizált tudományra lehet érvényes, a valóságosra nem, hiszen az tartalmazza a filozófiai komponenseket - s, így a gondolkodást is. Másrészt Kuhn nyomán azt is mondhatjuk, hogy a (normál) tudomány nem gondolkodik - de a normál tudós persze igen." "(188. o.) ...vegyük észre, hogy a tudomány minden változata technotudomány, azaz a tudomány minden változatában tartalmaz technikai összetevőket. Ez persze nem azt jelenti, hogy technikaként viselkedik, hiszen a technikai komponenseket a filozófiai előfeltevések, eszmények, elvek használatával manipulálják. Adott társadalmi és kulturális helyzetekben a tudomány konkrét természetét, a benne foglalt technikai és filozófiai arányát és konkrét formáit a befoglaló környezet alapvetően befolyásolja."

 

Vissza az oldal elejére