MI-8-as helikopterek az árvízvédelemben

Az ezredforduló környékén hazánkban is problémát okoztak a Tisza őszi és tavaszi áradásai. Az árvízvédelmi töltések elhanyagolt volta miatt komoly anyagi ráfordításokat igényelt a katasztrófajellegű védekezés, aminek ellenére mégis sok család fedél nélkül maradt. A Tisza felső szakaszán egészen Jász-Nagykun-Szolnok megyéig számos helyen kellett a töltéseket megerősíteni vagy magasságukat emelni. Néhány veszélyeztetett helyen, ahol a talaj járhatatlan volta miatt nem jöhetett szóba tehergépkocsis szállítás, helikopterekkel kellett megoldani az átázott töltés megtámasztását.

Az árvízveszély elhárításában a Magyar Honvédség MI-8-as típusú orosz gyártmányú helikopterei vettek részt. Ezek a gépek ideális körülmények között három tonna terhet képesek szállítani külső felfüggesztéssel. Az áradás időszakában néhány kijelölt gép és kiszolgáló személyzete állandó készenlétben volt, hogy egy adódó veszélyhelyzet esetén azonnal a helyszínre mehessenek. Sajnos több ilyen helyzet is adódott, Szolnok környékén néhány helyen elmozdult a töltés, amely esetek szerencsére nem vezettek gátszakadáshoz, talán a helikopteres segítségnek is köszönhetően.

A tulajdoképpeni helikopteres beavatkozás a következőképpen történt: (a képekre kattintva megnézhető azok nagyfelbontású változata)

     · Speciális nagy és erős zsákokat készítettek, amelyekbe darabonként körülbelül egy tonna homok, föld vagy sóder fért bele;
     · Nagy számú kétágú függesztőkötélre volt szükség, hogy a helikopteres szállítás folyamatosan történhessen;
     · A zsákokat – sokszor kézi erővel – megtöltötték, esetenként kisebb zsákokkal;
     · Teherautókra raktak kocsinként tíz, tizennégy zsákot;
     · A teherautók a legközelebbi elegendően nagy alkalmas leszállóhelyig szállították a zsákokat;
     · A teherautók egyesével, a szélirányra merőlegesen beálltak a leszállóhely közepére;
     · Széliránnyal szemben érkeztek a helikopterek:

     · A helikopter nagyon lassan megközelítette a tehergépkocsi rakodóterét. Nem látható a gép előtt 50 méterre álló irányító, aki karjelzésekkel segítette a helikoptervezetőt ebben a nehéz műveletben, látható viszont a gép oldalajtajában hasaló egyik fedélzeti technikus, aki a közvetlen megközelítést rádión irányította. Egy másik fedélzeti technikus ekkor engedte le a gép alján levő függesztő szerkezetet:

     · A helikopter addig közelített, míg a gép alján levő elektromosan vezérelt nyitású akasztóhorgot el nem érte a gépkocsin álló két függesztő szakember, akik ráakasztották arra két zsák drótkötelét. A tízméteres drótköteleket úgy kellett elhelyezni, hogy felemeléskor ne csavarodjanak össze. A platón dolgozóknak a helikopter által kavart óriási szélben kellett végezniük a munkájukat, ahol védőszemüveg nélkül még a szemüket sem tudták nyitva tartani. Mindeközben a helikoptervezetőnek minél jobban egy helyben kellett tartania a gépet. Ezt persze nagyobb széllökések közepette nem lehet tökéletesen csinálni, ami veszélyessé teszi a gépkocsin dolgozók munkáját. Ezért kötelező ilyenkor a biztonsági sisak viselése. (A biztonság kedvéért még a tehergépkocsi vezetője sem tartózkodhatott a fülkében.)

     · Amikor a függesztés megtörtént, a gép kissé feljebb emelkedett és a függesztő szakemberek leugráltak a gépkocsiról:

     · A helikoptervezetőnek lassan kellett emelkednie úgy, hogy a kötelek, megfeszülésükkor függőlegesek legyenek. Így lehetett akadálytalanul kiemelni a zsákokat a raktér falai közül. Eközben egy szakember a drótkötelet engedte a gép után, figyelve, hogy összecsavarodás és beakadás nélkül menjen a művelet:

     · A zsákok kellő magasságba emelése után kezdhette meg a gép a vízszintes gyorsítást. Amikor az ellenkező irányból már érkezett a következő gép.

     · A töltés tövében rádión irányították a lerakást. A zsákokat a pontos hely fölé vitték, majd a helikoptervezető kioldotta a függesztőszerkezetet és a zsákok a drótkötelekkel együtt lehullottak. A drótköteleket összeszedték és bizonyos időközönként az egyik gép leszállt majd a függesztő helyre szállította azokat.

Ezt a fajta helikopteres szállítást, ahol a gépek nem szállnak le, ideális esetben körülbelül tízperces sűrűséggel lehetett kivitelezni. Előfordult azonban, hogy a zsákok kiszakadása vagy az egyik gép leszállása miatt a következő gépnek várakoznia kellett a levegőben. A képeken látható is néhány kiszakadt zsák.

A MI-8-as típusnak közelítőleg két óránként üzemanyagfeltöltésre van szüksége, amely időtartam alatt a szállítás csak újabb gépek bevonásával lehetséges. Az, hogy folyamatos szállításhoz mennyi gépre van szükség, a függesztőhely és a célterület távolságától függ.

(Mellékesen megjegyezhető, hogy felmerült egy olyan gondolat is, amely szerint a helikopterek erős lüktető hangja rossz hatással lehet az átázott töltésre és további csúszást eredményezhet.)

(Elgondolkodhatunk azon is, hogy mi a kifizetődőbb, a hosszútávú tervezés és megelőzés vagy az egyre sűrűsödő katasztrófaelhárítás. Ugyanis például egy MI-8-as helikopter egyetlen üzemórája több százezezer forintba kerül.)

  Tudomány és Technika (test@t-es-t.hu)

Vissza az oldal elejére